Új bemutatót harangozott be az Újvidéki Színház: a Demokrácia című darabot június 3-án és 4-én mutatják be a közönségnek. Az előadásról Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója, Veljko Mićunović, rendező valamint Ivana Nikolić, Tamara Aleksić, Ozren Grabarić, Mészáros Árpád és Pongó Gábor színészek szóltak.

A Demokrácia belgrádi bemutatóját május 15-én tartották meg a Belgrádi Drámai Színházban. A darab Joszif Brodszkij műve alapján készült.

– Ez egy olyan darab, melyre nem mondhatjuk hogy színházi, de nagyon provokatív és belemélyed a struktúrába. A demokrácia jelenségével foglalkozva elmélyül Brodszkij disszidens korának a történetébe. A darabban megpróbáltuk feltárni a demokrácia fogalmát és azt, hogy a demokrácia mit jelent ma számunkra. Alkalmazható-e a társadalom mai struktúrájában, hogy ebben az új értékrendben elavultnak, átgázoltnak minősíthető-e – mondta Veljko Mićunović rendező.

A színészgárda háláját és elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy részt vehettek a Demokrácia készítésében, Mészáros Árpád pedig rámutatott, hogy nagyon könnyű dolgozni, ha a rendezőnek pontos elvárásai vannak és átgondolt terv szerint vezeti végig a színészeket.

– A színészkollégák nagyon rendesek voltak velünk és nagyon nyitottak voltak irántunk. Minden szorongást, mely valószínűleg azért merült fel bennem, mert eddig nem dolgoztam gyakran Belgrádban, gyorsan legyőztem, és nagyon élveztem a próbafolyamatokat – nyilatkozta Mészáros Árpád. Horvátországi kollégája, Ozren Grabarić még hozzáfűzte:

– Be kell vallanom, hogy szakmai fejlődésem szempontjából sokat jelent számomra, hogy alkalmam volt különböző háttérrel rendelkező kollégákkal dolgozni. A múltunk, a tanulmányaink iránya és a művészethez való hozzáállásunk eltérő lehet, de ugyanabban az érdekben egyesültünk. Mindannyian ugyanazt a színházi álmot álmodjuk – fogalmazott Ozren Grabarić.

A Demokrácia című előadás az Újvidéki Színház 47. évadának  hatodik bemutatója, amelyet Az isteni Dzsoni pajzán napjai című előadás premierje követ az évad lezárásaként.

Újvidéki Színház: Demokrácia