Diplomáciai feszültségeket okozhat Ferenc pápa tervezett magyarországi látogatása, mert a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszusra ellátogató egyházfő a budapesti tartózkodása során nem kíván találkozni sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem Áder János köztársasági elnökkel – erről a National Catholic Register egyházi újság írt.

A lap szerint diplomáciai erőfeszítések kezdődtek Ferenc pápa meggyőzésére, hogy az eredeti tervekkel szemben ne csupán egy délelőttre látogasson Magyarországra, és hogy legalább udvariassági látogatást tegyen Orbánnál és Ádernél.

A Register értesülései szerint a legfrissebb programterv szerint a pápát Budapestre érkezése után a reptérről egyenesen a világkongresszus Hősök terei helyszínére vinnék, ahonnan a zárómise után egyből továbbindulna Pozsonyba.

A tervek szerint egyébként Ferenc pápa szeptember 12-én tesz látogatást Budapesten.

Ferenc pápa szeptemberben Magyarországra látogat

A pápa korábban sem titkolta, hogy nem áll szándékában Orbánnal és Áderrel találkozni. A Register szerint amikor tavaly először felmerült a magyarországi látogatás ötlete, világossá tette, hogy csak és kizárólag a világkongresszust kívánja felkeresni, egyébként nem tervez magyarországi látogatást.

A lap arról is beszámolt, hoogy a magyar felet különösen felzaklatta, hogy a pápa a budapesti villámlátogatás után Szlovákiában már három és fél napot tervez eltölteni. Ez forrásaik szerint sértő lenne a magyaroknak és „arculcsapás” Orbán Viktornak.

A Register szerint az is egyértelmű, hogy a pápa politikai okokból nem kíván találkozni Orbánnal és Áderrel, hiszen velük – és több magyar egyházi vezetővel is – nézeteltérésbe került a kormány bevándorlóellenes politikája miatt.

A National Catholic Register eredeti angol nyelvű cikkét itt olvashatják.

Ferenc pápa (Fotó: archív)