Tavaly májusban született meg az egyhangú döntés arról, hogy szobrot emelnek Bíró Károlynak, Szabadka volt polgármesterének, aki tizenhat éven keresztül volt a város első embere, 1902 és 1918 között. Ez a tizenhat év alatt épült a Városháza, mindössze két év alatt. Palics, Bíró Károlynak köszönheti többek között a jelképét, a Víztornyot.

Pásztor István, a VMSZ elnöke Bíró Károly szoboravató ünnepségén mond beszédet

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a szobor felállításának ötletgazdája szólt az ünneplőkhöz:

— Sokan sokáig nem tudták, hogyan is nézett ki Bíró Károly, ki volt ő, ahogyan azt sem, hogy nyomorogva halt meg édesapja lakásában. Utca sem viseli a nevét Szabadkán. Bíró Károly mától újra szabadkai, egy lesz közülünk. Lelkének nyugalma kiül arcára, szívesen veszi, ha megállnak előtte egy szóra. A  városházára nem tekint közvetlenül, mert nem eredményként tekint rá, hanem lehetőségként, ahogyan Palicsban is lehetőséget látott és nem eredményt. Ez tanúskodik Bírós Károly mentalitásáról, mondta többek között Pásztor.

 

A VMSZ elnöke hozzátette, az emberek nem felejtették el, ezért jöhetett el az az idő is, hogy Bíró most már egy legyen közülünk.

— Történelmi mérföldkő ez a szabadkaiak számára, az itt élő magyarok számára, fogalmazott Pásztor, majd megköszönte Bogdan Labannak, aki polgármesterként mindvégig támogatta a szooborállítást. Hozzátette, példaként tekintenek a modern szabadkát megteremtő polgármesterre.

 

Pásztor István beszédét követően szabadkai fiatalokkal együtt leplezte le a szobrot és az emléktáblát.

A leleplezést követően Msgr. Art. m. Miocs József atya mondott imát és áldotta meg a szobrot.

A szobor Lantos Györgyi és Máté István alkotása, s azt a Bíró Károly Alapítvány állíttatta.