Hová repül az idő? Mindjárt vége van a 2020-2021-es tanévnek, amiről sok mindent el lehet mondani, de rendhagyónak semmiképpen sem nevezném. Volt itt minden. Rendes oktatás, online oktatás, tanítási szünet, két hetente váltás, kiköltözés, beköltözés, káosz.
A tóthfalusi Kaszap István Kollégiumnak is feladta a leckét az új helyzet, de így a vége felé elmondhatjuk, hogy sikeresen levizsgáztunk. Törökkanizsára, Kanizsára, Zentára és Szabadkára is járnak diákjaink iskolába, reggel, délben, délután, este, ahány osztály, természetesen annyiféle órarend. Nem kis munka, sőt nagyon is sok fejtörés áll az idei logisztika lebonyolításában. De jó szervezéssel, megfelelő kommunikációval végül is mindig mindenki odaért, ahova kellett.
Az idén a járványhelyzet miatt sajnos nem volt lehetőségünk annyi programon való megmutatkozásra, mint az előző években. De a csütörtök esti miséket a nagyszerű csantavéri plébánossal, Utcai Róberttel, alias Puby Atyával és káplánjával Nebojša Atyával azért megtartottuk.
Május 27-én, csütörtökön a tanév utolsó szentmiséjét celebrálta Puby Atya, a tóthfalusi templomban. Mint mindig, most is nagyon szép és tanulságos gondolatokat kaptunk tőle útravalóul. A mise után rövid ballagási ünnepséget tartottunk, ahol elbúcsúztattuk nyolc pompás végzős diákunkat, akik az évek alatt nagyon is belopták magukat a szívünkbe. Triznya Bence, Romoda Ákos, Virág Zalán, Fényszárusi Tamás, Oroszi Ádám, Krstić Ádám, Nagy Bálind és Márkus Ervin jó gyerekek, fiatal felnőttek, nagyon fognak hiányozni a kollégium életéből. De hát ez az élet rendje, nem igaz? Megismerkedünk, barátságokat kötünk, megszeretjük egymást, aztán valamivel később, amikor az útjaink szerteágaznak, jó kívánságokkal a szívünkben elbúcsúzunk egymástól. A közös emlékek megmaradnak örökre. Az itt maradó diákok nevében Vladimir Selić köszönt el társaitól. A végzősök búcsúját Fényszárusi Tamás írta és olvasta fel. Nagyon megható volt. Nevelőtanárként érdekes végignézni, ahogy felcseperednek a szárnyaink alatt a gyerekek. Több olyan ballagó is van, aki már 6 éve él itt a kollégiumban. Egészen kicsikék voltak még, amikor a foci miatt beköltöztek, most meg már egy-két fejjel magasabbak, mint mi. Hová repül az idő?
Magunkból kiindulva azt gondoltuk, hogy már mindenki jól kiéhezett egy nagy csoportos szabadtéri rendezvényre, úgyhogy olyat csináltunk, amire még nem nagyon volt példa a diákotthon életében. Május 28-án, péntek délutánra szerveztünk egy nagy, családias hangulatú pikniket, amelyre meghívtuk diákjaink szüleit is. Vacsoránkat egy kedves diákunk kedves édesapja főzte, sőt a bográcsba valót is ők hozták! A magyarittabéi Patai családnak ezúton is hálánkat fejezzük ki ezért! A rendezvény egy barátságos focimeccsel kezdődött, ahol az edzők és a vállalkozó szellemű lelkes apukák játszottak focistáink ellen. Jajj, de sokat nevettünk! Az eredményt egy kis bírói részrehajlással tizenegyesek döntötték el és végül a felnőttek vegyes csapata győzött. Megállapításra került, hogy ezt feltétlen meg kell majd ismételni, mert nagyon szép délutánunk volt.
Barátságos focimeccs, amelyen az edzők és a vállalkozó szellemű lelkes apukák játszottak a focisták ellen
Mindig eltűnődök azon, hogy miért érződik olyan gyorsnak az idő múlása, amikor jó kedvünk van. Vagy, hogy miért nincs egy univerzális távirányító az élethez, amin, ha megnyomjuk a „pause” gombot, akkor az idő legalább csak egy kicsit megállna? Vagy, ahogy múlnak az évek, egyre inkább, Hová repül az idő?
Kérdések, válaszok nélkül. Vámos Miklós mondta:
„Az idő, amiről jobb, ha nem kérdezzük, micsoda, egyre gyorsabban telik. Múlik. Száguld.”
Figyeljünk hát oda rá egy kicsit jobban, hogy mivel töltjük meg!
Szerző: P. László Marcsi
Képek: Böröc Anna
