Június 16-án írják ki a pályázatot a Szabadkai Közkórház igazgatói posztjának betöltésére. Annak érdekében, hogy az intézmény vezetője a kórház alkalmazottai, helyi orvosok köréből kerüljön ki, dr. Katja Puleva, a kórház volt alkalmazottja, a gyermekosztály egykori főorvosa, előbb nyílt levéllel fordult a nyilvánossághoz, majd aláírásgyűjtésbe kezdett.

Puleva a Szabad Magyar Szónak elmondta, akkora volt az érdeklődés a felhívása iránt, hogy úgy érezte kötelessége tenni valamit. Kiemelte, két alkalommal, mindössze néhány órán át gyűjtötték a támogató aláírásokat Szabadka főterén, s ezidő alatt mintegy 1500-an látták el kézjegyükkel a petíciót.

— Az elmúlt 5-6 évben katasztrofális állapotba került a kórház. Nagyon sok szakorvos felmondott, és nagyon sok nővér elhagyta az intézményt, ami miatt vannak olyan osztályok, amelyek az összeomlás szélén állnak, a kórház emberhiány miatt már nem tudja megszervezni az éjjeli ügyeletet. A felelőtlen és hozzá nem értő vezetés felelőssége ez, mert nagyon sok szakorvos nem akarta volna elhagyni a kórházat, de egyszerűen nem volt más választása. A szabadkai kórház megfelelő szakkáder nélkül maradt, holott harminc évvel ezelőtt az egyik legkiemelkedőbb egészségügyi intézmény volt — mondta a doktornő.

Kiemelte, hogy az aláírásgyűjtés során nagyon sok emberrel beszélt, akik elmondták személyes tapasztalataikat, sírtak míg meséltek, és számára ez azt jelenti, hogy óriási felelősség, hogy mit tesz az ügy érdekében és mit sikerül elérnie.

Dr. Puleva időpontot kért Stevan Bakićnál, Szabadka polgármesterénél, aki reményei szerint már kedden tudja őt fogadni. Személyesen adja át az aláírt petíciót és szeretné neki elmondani, miért kellene felülvizsgálni a jelenlegi vezetés munkáját.

A petíciót egyébként a továbbiakban is alá lehet írni online, a következő linkeken:

https://www.peticiok.com/a_szabadka_altalanos_korhaz_igazgatojanak_kinevezese_a_korhaz_munkasai_jeloltek_kozu

https://www.peticije.online/za_imenovanje_direktora_opte_bolnice_subotica_kandidata_koji_zadovoljava_strune_i_moralne_kriterijume?u=820875&utm_source=gmail

Aláírásgyűjtés a főtéren (Fotó: Tómó Margaréta)