Slavoljub Blagojević nyugdíjas festőművész, karikaturista, aki korábban visszaküldte Aleksandar Vučić államfőnek a nyugdíjasoknak szánt vitamincsomagot, most 200 darab rozsdás kanalat küld az elnöknek – írja a Danas.

A niši Blagojević azért szánta el magát erre a lépésre, mert korábban egy tévéműsorban, amelyben Aleksanar Vučić szerepelt, szóba került a neve, meg, hogy visszaküldte a vitamincsomagot. Akkor az államfő azt mondta róla, hogy „a nyugdíja 30 százalékát kellett volna visszaküldenie”, mert amióta a haladók vannak hatalmon, ennyivel nőttek a nyugdíjak.

„A bolhapiacon vettem mindenféle kanalat, 200 darabot, ennyit ér a nyugdíjam 30 százaléka. Voltak közöttük szépek és rozsdásak is, de én olyan folyadékba tettem őket, hogy mind réginek látszódjon, majd elküldöm neki” – mondta Blagojević, aki mint egykori iskolaigazgató és rajztanár 34.000 dináros nyugdíjat kap.

Hozzátette, Vučić hatalomra kerülésével sokkal nagyobb mértékben nőtt a bűnözés és a korrupció, mint a nyugdíjak, amelynek egy részét pont a jelenlegi elnök vette el tőlük.

Blagojević egyébként korábban azért küldte vissza a vitamincsomagot az elnöknek, mert szerinte ezzel a választások előtt egyértelműen a nyugdíjasok lekenyerezése volt a cél.

A Danas cikkét szerb nyelven teljes egészében itt olvashatják.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)