Az Európai Parlament szavazásával zöld utat kaphat az EU digitális covid-igazolása, ami megkönnyíti majd az utazást ezen a nyáron.

A részletekről az EuroNews kérdezett meg két az EP-képviselőt:

Mikortól használhatjuk majd az igazolást?

„Július elsejétől életbe lép a rendszer” – mondta Juan Fernando López Aguilar spanyol szocialista EP-képviselő.

A holland liberális Sophie In ‘t Veld hozzátette, hogy néhány tagállam késésben van, de bíznak abban, hogy július elsejére mindenki számára elérhetővé válik a rendszer.

Hol lehet megszerezni és mennyibe kerül majd?

„Elvileg automatikus és ingyenes lesz. Az ingyenesség az egyik alapelv” – mondta a spanyol politikus.

„Az, hogy hol kaphatják meg, az egyes tagállamoktól is függ. Minden országnak saját rendszere lesz az igazolványokhoz” – tette hozzá a holland képviselő.

Mi történik, ha nincs oltásom?

„Az oltás nem kötelező. A gyerekekre és azokra, akik elutasítják a vakcinát, ez nem vonatkozik” – magyarázta Juan Fernando López Aguilar.

„Három módon is meg lehet kapni az igazolványt: ha be vagyunk oltva, ha negatív tesztünk van, illetve ha átestünk a betegségen és védettséget szereztünk” – tette hozzá a holland politikus.

A gyerekeknek is szükségük van erre?

„A tagállamok döntenek. Az EP keményen küzdött azért, hogy ugyanazok a szabályok legyenek érvényben Európában, hogy az emberek tudják, mire számíthatnak. De a tagállamok ellenálltak” – mondta Sophie In ‘t Veld.

Mire lesz jó? Csak az utazásra, vagy más célokra is?

„Jó lesz a szabad utazásra, de nem használható az adatok szabad áramlására. A korlátozások kizárják azt, hogy a tagállamok más célra használják az adatokat, mint a szabad utazásra” – mondta Juan Fernando López Aguilar.

Célegyenesben az uniós covid-igazolás (Fotó: Európai Unió/ Christophe Licoppe)