Az utóbbi évek legnagyobb látványossága volt, amikor a tápióbicskei hagyományőrzők egy biciklikeréken sütöttek kecskét Kispiacon, a Nemzetek Főzőversenyén. Az idén július 25-én rendezik meg tizenkettedik alkalommal ezt a rendkívül népszerű versenyt.

— Habár a járvány még nem múlt el teljesen, már külföldi csapatok is jelezték érkezésüket, mondta  Varbai András főszervező. Erdélyből már van visszajelzés, de Szlovákiából, Ukrajnából sajnos most sem tudnak jönni a részvevők. Ha visszanézzük az éveket, 120-150 főzőcsapat volt általában, meglátjuk most  menniyre vannak már az emberek kiéhezve az ilyen fajta rendezvényekre. Bánátból, Szerbiából is érkeznek mindig versenyzők, 80-90 vajdasági csapat szokott lenni – ismertette az eddigi tapasztalatoka Varbai András.

A Nemzetek Főzőversenyén mindenki azt főz, amit akar, mindenki azt készít, amit a saját nemzete legszívesebben fogyaszt. Az idén a tűzifát és a gázt a versenyzők biztosítják maguknak. A helyet biztosítják a szervezők, és egy kötényt és pólót kap minden csapat. A zsűri tagjai, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagjai, mindannyian mesterszakácsok.

Jelentkezni a kispiaci helyi irodában lehet július 23-ig, a 024-882-020-as telefonszámon.

Kóstol a zsűri (Fotó: Tóth Imre, Archívum)