Európában az elmúlt években egységes trend bontakozott ki, mindenhol csökkentik a megengedett sebességet, Oroszországban viszont pont az ellenkezőjét tervezik, írja a vezess.hu.

Európában ma általános törekvésnek tekinthető a sebességhatárok valamilyen szintű csökkentése, de az száz százalékig biztos, hogy az emelés csak kivételes esetekben jöhet szóba. Autópályán a legtöbb országban a maximum már régóta 130 km/óra, és ettől felfelé nem lesz eltérés.

Más a helyzet Oroszországban, ahol a 130 km/órás limit eltörlését tervezik, és helyette 150 km/óránál húznák meg a határt. Az ügyben több konzultációt is tartottak a közlekedési hatóságokkal és úgy tűnik, elhárult minden akadály a megengedett sebesség 20 km/órával történő megemelése elől, nyilatkozta az Állami Közlekedési Felügyelőség vezetője, Mihail Csernyikov.

A megengedett maximális sebességhatár növelése csupán néhány kiemelt útszakaszra (11 „Neva” és az M4 „Don” fizetős autópályák) vonatkozik majd, az országot áthálózó 1,5 millió kilométeres gyorsforgalmi úthálózatból mindössze 6200 kilométernyi szakasz felel meg a követelményeknek. Kizárólag olyan fizetős autópályákra, amelyek legalább 4 sávosak és a két forgalmi irányt fizikai korlátozó eszközök választják el egymástól.

Illusztráció (Fotó: Archív)