Talán soha ennyire látványos nem volt a fényfal, mint az idén, a jubileumi huszadik Dombos Festen, s talán soha ennyien nem voltak még a nyitónapon, mint csütörtökön este, amikor Szabó Balázs triója, a Parno Grast és Básits Branka & Wertetics Slobodan muzsikáltak a nagyszámú közönség előtt.

A gasztrokínálat a megszokott, lehet kemencében sült pizzát, lángost és nagyon ízletes keltkalácsokat enni, de a helyiek pásztortarhonyát is kínáltak egytálételként. A sörkínálat viszont nőtt, és változatos, így a boltban kapható nedűk mellett kézműves sörökből is válogathatnak a fesztiválozók.

Horváth László főszervező a sajtónak nyilatozva elmondta, ebben az évben sem akarnak kibújni a bőrükből, a Hegyalja utcának minden szegletét szeretnék belakni.

— Ezt a húsz évet nem nagy ünnepléssel ültük meg, hiszen tavaly volt egy törés, és ez a számmisztika most nem jön ki. Az idén az élményekre vágyás egy sikeres fesztivállá teheti a mostani Dombos Festet, de hogy mit hoz a jövő, az nagy talány, hiszen a tér, az lehetővé tenné, hogy naponta fesztiválozzunk ezen a helyen – mondta Horváth László.

A Dombos Fest vasárnap este zárul, a részletes programot megtalálják itt.

 

A Dombos Fest védjegye, a fényfal (Fotó: Tómó Margaréta)