Megsemmisíti a Szerbiától tavaly kapott koronavírus-teszteket Koszovó, mert lejárt azok szavatossága – erről koszovói hírforrások alapján a magyar állami hírügynökség számolt be.

Arben Vitia koszovói egészségügyi miniszter közölte, nem nyúltak hozzá a Szerbiától kapott tesztekhez, azok szavatossága pedig a közelmúltban lejárt, ezért a többi egészségügyi hulladékkal együtt megsemmisítik azokat.

A Szerbia és Koszovó közötti feszültség a koronavírus-járvány idején sem csökkent, Pristina nem szívesen fogadta el a Szerbiából érkező teszteket és oltásokat, a mostani nyilatkozat alapján pedig az látszik, hogy az átvett adományokkal sem éltek. Koszovóban tavaly éppen a kevés teszt jelentette a problémát, míg az idén a vakcina-beszerzés nehézségei miatt lassú az oltási kampány.

Illusztráció (Fotó: Pexels)