Vasárnap, életének 78. évében elhunyt Vermes Mihály, szabadkai matematikatanár, Vermes Lajos unokája.

Vermes Mihály az Építészeti-technológiai iskolaközpont, majd a Moša Pijade Gimnázium tanára volt. Vermes Lajos, a Palicsi Olimpiai Játékok megálmodójának unokája volt. Tanára volt többek között Süli Endrének is, aki a Brit Királyi Természettudományos Akadémia tagja lett, szeptember elsején pedig átvehette Szabadka Pro Urbe-díját. Süli Endre a Családi Körnek adott interjújában kiemelte, Vermes Mihálynak köszönheti, hogy megszerette a matematikát.

Vermes Mihály nagy örömmel vett részt a Pro Urbe-díj átadóján, a Subotica.com honlapnak korábban pedig Süli kapcsán azt nyilatkozta, ha létezne matematikai Nobel-díj, Süli minden bizonnyal megkapná azt. Hozzátette, a tanár számára a legnagyobb elismerés, ha diákja felülmúlja őt.

Vermes Mihály nyugdíjaztatása előtt a Középiskolai Diákotthon igazgatója volt.

A Vermes család a 13. század óta jelen van a vidéken, családi címerük megtalálható a Ferences templom homlokzatán.

Vermes Mihályt kedden 13 órakor helyezik örök nyugalomra a Bajai temetőben.

Vermes Mihály, Pásztor Bálinttal a Palicsi sétányon a nagyapjáról szóló kiállítás megnyitóján 2021 júliusában (Facebook)