Nem lehetséges, hogy a hét minden napján, napi 24 órában kötelező legyen a védettségi igazolványok használata, mert nincs meg hozzá a rendszer, amely ezt ellenőrizhetné, jelentette ki Predrag Kon epidemiológus. Hozzátette, a jelenleg érvényben lévő korlátozások javulást eredményeztek, hiszen csökken a fertőzöttek száma.

A járványügyi szakember szerint a védettségi igazolványt még a nyáron be kellett volna vezetni, viszont a legjobb az lett volna, ha elrendelnek egy 10 napos lezárást, és azt követően vezetik be a védettségi igazolványra vonatkozó kötelezettséget.

Kon hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy az emberek oltakozzanak, hiszen a vakcinának köszönhetően a koronavírus sokkal enyhébb tüneteket okoz, és a halálozási arány is igen alacsony.

– A járvány dinamikája nem teszi lehetővé, hogy minden adatot azonnal ismerjünk. Emiatt aztán azzal vádolnak minket, hogy ellentmondásosak vagyunk. Pedig a védőoltás harmadik adagja igenis elegendő, hogy csökkentse a járvány tovább terjedését. Izraelben amint bevezették a harmadik dózist, hirtelen csökkenni kezdett az új fertőzések száma. A védőoltásnak köszönhetően csak enyhébb tüneteket okozhat a fertőzés, és a halálozási arány is alacsony. Nem értem, miért nincs még mindig statisztikánk arról, hogy hány oltott személy hunyt el a fertőzés miatt. Pedig ezt személyesen kérvényeztem, mivel ez olyan adat, amit tudnunk kell. Egyelőre az a helyzet, hogy a beoltottak azért nem tudják kezeltetni a krónikus alapbetegségeiket, mert nem jutnak időponthoz az oltatlanok miatt, akiket kórházban kell kezelni. Az oltatlanok társadalmilag felelőtlenek, ez van. Az új fertőzések száma azonban az új korlátozásoknak köszönhetően csökken – magyarázta Predrag Kon.

Az epidemiológus hangsúlyozta, hogy most az a helyzet van, amikor maximális oltakozásra van szükség.

Predrag Kon (Fotó: Vesna Lalić/Nova.rs)