A nepotizmus a hatalmi pozíció és a vele járó előnyök olyan elosztása, mikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben az alkalmasabb jelentkezőkkel szemben.
A nepotizmus az emberiség történelmileg dokumentált korszakában, de valószínűleg már előtte is a társadalom hűséges kísérője volt. Könnyű elképzelni, hogy a törzsek befolyásos tagjai fizikai, vagy népszerűségi előnyeiket kihasználva, előnyben részesítették családtagjaikat, vagy barátaikat, hogy zárt körben őrizzenek meg bizonyos előnyöket.
Talán nem kellene sok szót pazarolni arra, hogy a középkorban a királyságok, császárságok uralkodói és nemesei törvénybe öntötték a nepotizmust, a jogos utódlással.
Manapság is vannak világszerte királyságok akár a fejlett és demokratikus európai államokban, ahol a királyi család tagjai származásuk alapján öröklik meg a pozícióikat. Szerencsére a nyugati világban erre korlátozódik a nepotizmus csökevénye.
A modern nyugati demokratikus köztársaságokban a nepotizmusnak már nem volt helye, de ha itt-ott meg is jelent, jogilag és erkölcsileg elfogadhatatlanná vált.
Még az 1917 után megalakuló kommunista rezsim uralta államokban is törekedtek arra – kisebb-nagyobb sikerrel –, hogy kiiktassák a nepotizmus visszatérő veszélyét.
A nepotizmus példáit manapság is sok helyen észleljük. Akár „modern” diktatórikus államokban, akár pszeudokommunista diktatúrákban, sőt, hibrid rezsimekben (lásd: Szerbia).
A nepotizmus kirívó példái Észak-Koreában lelhetők. Elvileg, mint kommunista államnak ott semmi keresnivalója nem lenne. Ezzel szemben a vezetőiket a nepotizmus legradikálisabb formájában „választják” meg. Apáról fiúra költözik a hatalom. Es ez már így megy 70 éve és három generáción át.
Ismert a szíriai elnökök példája is. A sok évig uralkodó Hafez al-Aszad elnököt fia, a mostani szír elnök Bassár el-Aszad követte.
Természetesen a felsorolást folytathatnánk a végtelenségig, de inkább evezzünk hazai vizekre!
A sógor-koma-jó barát módszer alkalmazása a „zsíros falatok” elosztásában Szerbiában már nemzeti sporttá vált. De a mi Vajdaságunk sem maradt ki ebből a sportból. Lássuk néhány visszatetsző és gyomorforgató példáját az igazi nepotizmusnak!
Elsőként persze a vajdasági politikai „dinasztia” legendás famíliája jut eszünkbe. Igen, eltalálták, Pásztor Istvánról, a VMSZ örökös elnökéről van szó. Az ő esete (persze nem Tóth Marival) vegytiszta példája a szégyenteljes nepotizmusnak. Mivel ő a pártelnök, érdekes módon, a rengeteg tehetséges, vagy kevésbé tehetséges fiatal jelölt közül a párt alelnöki tisztségére (azaz saját alelnökének) és egyben a VMSZ frakcióvezetőjének a szerb parlamentben mintegy „véletlenül” a fiát, Pásztor Bálintot nevezte ki.
És hogy miért tette? Mert megtehette! Úgy érzi, hogy neki ez jár, mert hűséges politikai partnere (szolgája) a Szerb Önkényuralkodónak. Így aztán lehetősége nyílt arra, hogy azt csináljon, amit akar. Egy feltétellel. Mindent meg kell tennie – akár a vajdasági magyarság érdekeivel szembemenve – ha azt a haladó párt érdekei úgy kívánják.
Mint született zentai, írásom végén szeretnék rámutatni a nepotizmus egy zentai példájára is (a sok közül). Czegledi Rudolf, Zenta már jó ideje regnáló polgármestere még első mandátuma elején hozott egy döntést, nyilvánvalóan csakis a város és a közjó érdekében. Feleségét munkahelyhez juttatta egy önkormányzati hatáskörben levő intézményben.
Boris Zec, okleveles jogász
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke gratulál Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar fennállásának tizenötéves jubileuma alkalmából szervezett ünnepségen 2021. november 25-én Szabadkán (Fotó: MTTK / Facebook)
