Két nappal ezelőtt változtatott menetrendet a Szerbiai Vasutak, ekkor szűnt meg az Újvidék-Szabadka között Verbászon és Topolyán keresztül közlekedő járat, amelynek oka a gyorsvasút építése.

Amíg a munkálatok tartanak a vasút kiépítésén, addig Szabadkára illetve Szabadkáról Újvidékre Zomboron és Gomboson keresztül lehet eljutni. A Novosti szerint annak ellenére, hogy a járat megszüntetésére számítani lehetett, sokakat meglepetésként ért, mert hivatalos értesítést a megszűnésről nem adott ki a vállalat. Ezért sokan busszal, autóval vagy taxival mennek.

A tervek szerint az Újvidék-Szabadka vasútvonalat, amely a Belgrád – Budapest gyorsvasút része, 2025-ig fejezik be.

Ebben az időszakban sűrűbben járnak majd a vonatok Gomboson keresztül, ahol Hódságon és Bácsordason keresztül javították a síneket, így itt óránként 80 kilométeres sebességgel haladnak a vonatok.

Félóra alatt el lehet jutni Újvidékről Szabadkára, állítják (Archívum)