Szombaton hajnalban arra ébredt Nagy Tímea Kinga, a bácskertesi édesanya, mintha üvegtörést hallott volna. Minden csupa füst volt, amikor a folyosóra és legidősebb fia szobájába lépett. Azonnal ébresztette a családot és mindenkit kimenekítettek, majd hívták a tűzoltókat, akik nagyon gyorsan kiértek, és két órán át oltották a lángokat.

– Nagyon sok minden odaveszett. A házban csupán a szobánk és a konyha maradt épen, de a bútor itt is megsínylette a tüzet. A fiam szobája, ahol a tűz keletkezett, de nem tudni, hogy mitől, porrá égett. Semmi sem maradt. A számítógép, telefon, kalorifer voltak áram alatt, de talán soha sem derül ki, hogy mi okozta a tüzet, mondta a Szabad Magyar Szónak az édesanya.

A bácskertesi család most Tímea édesanyjánál tartózkodik, aki szemben lakik. Az ismerősöktől kaptak ruhát, mert a folyosón minden odaveszett. A kabátok, a cipők…

– Mindent cserélni kell. A házban csak ideiglenesen van áram két helyiségben, de a teljes hálózatot cserélni kell, mert elégett. Az ablakokat, ajtókat is ki kell szedni. Most próbáljuk a falakat rendbehozni, a legidősebb fiú segít ebben, van, ahol le kell szedni a pucolást is, katasztrofális állapotok vannak. De ezt nem is tudjuk most megjavítani, ez rengeteg pénz, mondja Tímea, aki otthon van két kisebb, 4 és 7 éves gyermekével, csak a családfő az, akinek munkája van.

A helyi önkéntes tűzoltó egyesület gyűjtést szervezett a családnak, akinek az anyagi támogatáson túl minden segítség jól jön, amennyiben azt el tudják jutni Bácskertesre.

A pénzbeni juttatásokat a 340-32047144-48-as számlaszámon hálával fogadják.

A bácskertesi család fedél nélkül maradt (pannonrtv.com, Payeta Maurice)