Több százezer emberéletet követelt a koronavírus az Egyesült Államokban 2020-ban, rekord növekedést eredményezve a halálozási mutatókban az Amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention) 2020-as, végleges halálozási adatai szerint – írja a CNN.

A születéskor várható élettartam 2020-ban 1,8 évvel, a 2019-es 78,8 évről 77 évre csökkent. Ekkora csökkenés 75 év óta nem történt egy év leforgása alatt. A halálozási arány – mintegy 835 halálozás 100 000 emberre számítva – csaknem 17%-kal ugrott meg 2019-hez képest, ami a legnagyobb növekedés több mint egy évszázada, azóta, hogy a járványügyi központ rögzíti ezeket az adatokat. Az éves növekedés még nagyobb volt az etnikai kisebbségek körében: a spanyolajkúak halálozási aránya körülbelül háromszorosa, a feketéké pedig duplája volt a fehérek számaihoz képest.

A hvg.hu által idézett cikk szerint a koronavírus volt a harmadik leggyakoribb halálok, amely 2020-ban az összes halálozás több mint 10%-át tette ki. A CDC végső halálozási adatai azt mutatják, hogy 2020-ban 350 831 ember halálát a Covid okozta. A szívbetegség és a rák továbbra is a leggyakoribb halálokok maradtak 2020-ban, a koronavírussal együtt az Egyesült Államokban az összes halálesetnek körülbelül a felét tették ki.