Január 27. állami ünnepnek számít, ugyanis ezt a napot jelölték ki Szent Száva-napjának. Szent Száva az önálló szerb ortodox egyház megalapítója, valamint a szerb oktatás és a kultúra védőszentje, így ünnepe, január 27-e, ami az idén csütörtökre esik, munkaszüneti nap a szerbiai általános és középiskolákban.

A tanügyeseket leszámítva a többiek munkával ünneplik Szent Száva napját, ami annyiból okozhat problémát, hogy azoknak a szülőknek, akik nem a tanügyben dolgoznak, erre a napra meg kell oldaniuk a gyerekük felügyeletét, kivéve, ha ők is kivesznek egy szabadnapot a munkahelyükön.