A rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján az M1-es autópálya 57-es kilométerszelvényében, Tatabánya térségében állítottak meg egy szerb honosságú kisbuszt január 31-én, hétfőn délután, közölte honlapján a magyar rendőrség.

A járműben a sofőrön kívül 18, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig az országban való jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális bevándorlókkal együtt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

A magyar rendőrség közleményében ismét arra figyelmeztet, hogy az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Illusztráció (Fotó: Police.hu)