A „mind hazudik”, „egyik kutya, másik eb” és a hasonló megállapításokat sokszor hallottuk már a szerbiai politikusokról, de általában azok, akik így vélekednek, ennél részletesebben már nem fejtik ki a véleményüket. Vlada Živanović a Danas napilapban megjelent jegyzetében ezzel a jelenséggel, valamint azzal foglalkozik, hogy ha a most indulók nem számítanak újnak az ország politikai palettáján, akkor vajon ki számítanak annak.

– Az ellenzéknek egy kicsit a szép szó hatására, de inkább a közvélemény (rá)hatásának köszönhetően sikerült létrehoznia néhány közös logikai menetoszlopot.

Most pedig a népen a sor, hogy – „đinđićesen” mondva – eldöntse, melyik békát nyeli le.

„Mind egyforma”, „nincs kire szavaznom”, „hiányoznak az új arcok”, „csak Vučićot akarják letaszítani a trónról” – ezek azok a kifogások, amelyeket egy évtizede hallgatom az érvénytelenül szavaktól és a távolmaradóknak.

Ennek a rezsimnek az elmúlt tíz év alatt a legnagyobb marketingfogása az volt, hogy az apolitikus hozzáállást idővel erényként mutatta be, és nem hiányosságként, ahogyan azt a görög filozófusok állították.

Az eddigi kifogások, amiért a választási napon akkora volt a passzivitás, már nem állják meg a helyüket.

Az úgynevezett Đilas-Jeremić blokktól kezdve Ćuta Ökológiai Felkelésén a Ne davimo Beograddal keresztül egészen a jobboldali Szuverenistákig meg a választási küszöb átlépés miatt, a Dveri és a POKS közötti érdekházassága a kínálat, amelyre senki sem mondhatja, hogy nem elég változatos.

A cél lehet, hogy közös – a kártékony rezsim megdöntése, de a másnapra vonatkozó elképzelések között szerepel a monarchia visszaállítása, a lítium- és bórbányászás teljes betiltása, az összes gyanús szerződés – kezdve a Belgrád, vízivárostól – átfésülése, és még az úgynevezett jogi revansizmus és a lusztráció is.

Ahogy mondani szokták, mindenki a saját szája íze szerint válogathat.

Azt az érvelést is könnyű megcáfolni, hogy ne lennének új arcok. Zdravko Ponoš, Marinika Tepić, Dobrica Veselinović a közvélemény nagy része számára új embernek számít, annak ellenére is, hogy úgymond, nem tegnap óta ismerjük őket.

Ponoš például vezérkari főnökként csak a beosztásából eredő kötelességből teljesítette az államvezetés által meghatározott célokat, most pedig alkalma van arra, hogy ismertesse saját politikai elképzeléseit.

Azok, akik azt mondják, az említettek „nem elég újak“, ezen a szavazáson választhatnak Aleksandar Jovanović Ćuta, Srđan Škoro, Dragoljub Bakić, vagy a Szabad Szerbia Parlamenjének értelmisége közül, akik az Egységes Szerbia listáján indulnak…

Tehát, kedves uraim, van mi közül választani a választási menüről.

És tudják, mit, ezúttal már nem mind egyforma, ami már a rezsim mantrájává vált, és 2012. óta sikerrel ismételgeti. Ha ez sem elég jó, akkor nem kell majd csodálkozni, ha lesz egy újabb Savamala, helikopter, újságíró házának felgyújtása, ha megint kalapáccsal verik fejbe a másképp gondolkodókat vagy ha megvalósul egy „jegelt“ zászlórúd projekt, egy gondola a Kalemegdanon, Nikola Tesla hamvainak átszállítása a múzeumból a templom portájára… Nem lehet mindenkinek megfelelni, de hogy a szerb választópolgárnak sikerül-e, kiderül április 3-án – véli Živanović.

Eredetiben ezen a linken.

A „sárga söpredék” vezeti az SNS listáit

A Szerb Haladó Párt (SNS) képviselőinek szájából évek óta hallhatjuk, milyen jelzőkkel illetik a Demokrata Pártot (DS), annak egykori tagjait, a „sárgák”, „régiek”, „ezelőtti hatalom” a felelős minden rosszért, az ő gazdasági mutatóin javít napi szinten a jelenlegi hatalom, ezzel menti meg az országot a teljes összeomlástól, gazdasági csődtől és ki tudja, mitől még. Ezek a történetek több sebből véreznek, de egy dolog nagyon szembeötlő: sokszor azok szidják az „ezelőttieket”, akik nem csak hogy tagjai voltak a DS-nek vagy koalícióban voltak velük, de viszonylag magas, döntéshozatali tisztégben is voltak. Ezzel a jelenséggel foglalkozott legutóbbi jegyzetében Nenad Kulačin, a Danas jegyzetírója.

– A Szerb Haladó Párt és szerbiai kormány után a „sárga söpredék” átvette az uralmat az előttünk álló köztársasági és belgrádi választásokra összeállított listákon is.

Akkora pofont kapott a párt 750 ezer tagja, köztük Goran Vesić is, amekkorát Szerbiában a politikai pártok történelmében még soha senki.

Aleksandar Vučić a legnagyobb politikai szerencsétlenség, aki valaha is járt-kelt ezen a vidéken azon időktől kezdve, amikor népként még nem is léteztünk.

Annyira nyomorúságos és gyenge, hogy még azokat az embereket sem tiszteli, akik osztoznak vele a piszkos munkáiban, az autokrata rendszerében, amellyel mindenki fölé nőtte magát, akik tagjai a maffiának, amelyet megszervezett.

Egyetlen pártkollégája sem érdemelte meg, hogy valaki vagy valami legyen, hanem mindenki az Emberformájú Tetű meg a doktornő – aki egyik pillanatban demokrata, a másikban szociáldemokrata, egyszer oltóspárti, máskor oltásellenes, de valójában egész idő alatt orosz ügynök és Aleksandar Vučić haverja – mögé bújt.

Voltak olyan városi mendemondák, amelyek szerint Aleksandar Vučić nagyon félt volna egy olyan helyzettől, amelyben a doktornő lett volna a kihívója.

Ok nélkül félték, elnök.

Lehet, hogy ő a világ legjobb orvosa, úgy, ahogy az Emberformájú Tetű a világ legjobb vízilábdázója volt, de emberként megmutatta, ki és mi is valójában.

Aleksandar Vučić a 750 ezer SNS-tag közül azt a nőt tette meg a parlamenti lista élére, aki 2012-ig, a hivatalos haladó megfogalmazás szerint a „sárga banda“ tagja és a „sárga söpredék“ része volt.

Később valamilyen szociáldemokrata elnökjelölt lett.

Emlékezünk, ki lett abban az évben Szerbia elnöke, de arra is, hogy az ismert oroszimádó, aki jó úton halad, hogy Kínaimádó is legyen, az utolsó helyet szerezte meg.

Időközben ízléstelen műsorokban jelent meg, titulusát és beosztását esztrádművészi szintre süllyesztve.

A koronavírusról azt mondta, nem is létezik, főleg nem Szerbiában, hanem egy biológiai háborúról van szó.

Ez a tény egyértelműsítette, hogy Aleksandar Vučić az oltásellenesek és Novak Đoković híveihez fordult, mert rájött, hogy minden igyekezete hiábavaló volt.

Nem egy olyan valakit tett a lista élére, aki állandóan a vörös zónában dolgozott és arra kérte a polgártársait, hogy oltassák be magukat, hanem egy olyan valakit, aki nem hisz abban, hogy itt valamilyen vírusról beszélünk, hanem egy rohadt amerikai játékról.

Végső soron az orvosnő nem adózott kellő tisztelettel egy ember emberfeletti harca előtt, amit azért vívott meg, hogy nekünk lélegeztetőgépeket, vakcinákat és koronavírus elleni gyógyszereket szerezzen be.

Emlékeznek még, hogy mi voltunk az egyedüli ország vakcinákkal, de olyan orvosokkal is, akik kommnetárjaikkal szabotálták az oltást.

Nem értek az orvosláshoz, de amikor azt hallom, hogy egy orvos, az Egészségügyi Kar tanár azt mondja, hogy nem létezik a koronavírus, akkor ott egy kis gond van.

Az Emberformájú Tetűről mit mondhatnánk úgy, hogy közben ne verjük a fejünket a falba.

Az Emberformájú Tetű mintha nem tudná, hogy kicsoda, micsoda és milyen.

Nem tudom, hogyan tudott leülni egy asztalhoz azokkal, akik azt mondták róla, hogy ő egy rabló, szélhámos, tolvaj, erőszakoskodó, csaló stb.. Kiderült, amikor róla van szó, nekem jobb véleményem volt az Emberformájú Tetűről mint neki.

Ő maga mondta, hogy ha egy tisztségért együttműködne velük, akkor ő lenne az – Emberformájú Tetű.

Képzeljék el azt a szituációt, hogy valamelyik következő választásokra Aleksandar Vučić a testvéremet és harcostársamat, Marko Vidojkovićot jelöltetné Belgrád polgármesteri tisztségére, engem a parlamenti lista elejére tenne, azt a szakállást meg, aki a Danast szerkeszti elnökjelöltnek tenné meg.

Nem tartom kizártnak, hogy Aleksandar Vučić ezt komolyan fontolóra venné.

Az Emberformájú Tetű a béke kedvéért belegyezett, hogy nem égeti magát tovább, ezért megfosztotta saját magát a mezei doktori címtől.

Sportmenedszerként mutatkozott be nekünk, nincs már „dr.“.

A tőle és a hozzá hasonlóktól eltérően Szerbia nem olyan szánalmas és nyomorult, hogy ezt nem vette volna észre.

Az ember szégyelli a titulust, amiről jól tudja, hogyan érdemelte ki, és ez jó. Már csak az maradt hátra, hogy a belgrádiak ne hozzanak magukra szégyent és ne hagyják, hogy az Emberformájú Tetű legyen a polgármesterük.

Az SNS listák élén szereplő „sárga söpredék“-től eltekitve Vučić legnagyobb fogás Zaječarban volt.

Az embert, aki visszaadta neki a kitüntetést, mert őt és családját is támadás érte, felrakta a parlamenti jelöltek közé a 76. helyre.

Az orvosnőtól és az Emberformájú Tetűtől eltérően ez a zaječari orvos azt sem érdemli meg, hogy ilyen helyen megemlítsük a nevét, a saját családjára is szégyent hozott.

Ha a haladók csak őt szidták volna, semmi gond, de a családját is támadták, most meg az ő színeikben indul. Hogy mitől változott meg, vagy mi vette rá 365 nap alatt, ezt csak ő tudja. Eladta saját magát, a saját családját, és azokat a szavazókat, akik bíztak benne. Szégyelld magad, doktor! – írja Kulačin.

A jegyzetet eredetiben itt olvashatják.

(Fotó: Pixabay illusztráció)