A körülmények, amelyek körülvesznek bennünket a világban, az ilyen időkben, amikor szorosan kell tartani a gyeplőt, az a fontos, hogy jó csapatunk legyen: Aleksandar Vučić legyen az elnök, én pedig a kormányfő, ezt Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista párt elnöke mondta szombaton, és úgy értékelte, hogy a SZSZP egy államteremtő, hazafias párt, a stabilitás, a hagyomány és a kitartás szinonímája.

Az ukrán konfliktus kapcsán kiemelte, fontos, hogy Szerbiának határozott álláspontja legyen, őrizze területi egységét és ne vezessen be szankciókat Oroszország ellen. Véleménye szerint, amennyiben romlana a viszony Oroszországgal, annak katasztrofális következményei lennének.

„Nekünk nem kell a nyugat vagy a kelet oldalán állnunk, hanem Szerbia érdekeit kell néznünk”, mondta a szocialisták elnöke, aki szerint az a nyugat, amelyik nem tudja meggyőzni Koszovó kormányfőjét, Aljbin Kurtit, hogy engedélyezze a szerbeknek a voksolást április 3-án megmutatta kinek az oldalán áll.

Emlékeztetett arra, hogy az SZSZP a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség mellett Aleksandar Vučićot támogatja az elnökválasztáson, de kiemelte, nincs megállapodás arra vonatkozóan, hogy ki tölti majd be a kormányfői pozíciót.

„Teljesen természetes, hogy megvannak a politikai ambícióink”, tette hozzá az SZSZP elnöke, aki a szavazatok mintegy tíz százalékára számít a parlamenti választásokon és kész vállalni a felelősséget a legnehezebb és legérzékenyebb témákban is, ha az állam fejlődéséről van szó.

Dačić és Vučić (Beta)