Az önkárosítással, önmegsemmisítéssel kapcsolatos döntés mindig az egyén szintjén születik meg, de ahhoz a személyiségben és a környezetben lejátszódó történések is hozzájárulnak. A koronavírus-világjárvány okán bevezetett, a személyes szabadságot (is) korlátozó intézkedések pedig a folyamatosan fokozott szorongás, félelem, megrövidítettség, intenzív indulatokkal töltődöttség állapotát tartják fenn, az interperszonális kommunikáció minden szintjét az ingerlékenység, a csökkent tolerancia, az elidegenedés színezi át.

Arról, hogy mi vezet odáig, hogy valaki megpróbál önkezűleg véget vetni életének, megelőzhető-e a tragédia, és hogyan lehet, vagy hogyan kell segíteni az érintetteken, prim. dr. Sági Zoltán neuropszichiáter szakorvost, pszichoterapeutát kérdeztük.

Az öngyilkosságot vagy a komolyabb kísérletet nagyjából azonos lélektani jegyek előzik meg

A koronavírus-világjárvány kezdete óta növekedett-e az öngyilkossági kísérletek, illetve öngyilkosságok száma, és ha igen, milyen mértékben, mit mutatnak a számok?

– Az öngyilkossági kísérletek és az úgynevezett befejezett öngyilkosságok statisztikája minden időben nehézkesen objektivizálható, különösen a kísérletek számát illetően. Ugyanis csak azokról az esetekről sikerül tudomást szerezni, amelyek eljutnak az ellátórendszerhez (mentőszolgálat, sürgősségi osztály, intenzív terápiás osztály), a többi – bizonyos, hogy a nagyobbik hányad – ismeretlen marad. Általános az a megfigyelés, hogy egy befejezett öngyilkosságra öt-nyolc kísérlet jut. Az Egészségügyi Világszervezet adatait átnézve az látszik, hogy a világon évente nyolcszázezer–egymillió öngyilkosság történik. A szerbiai adatok ezer–ezerötszáz között mozognak, Vajdaságban évente megközelítőleg háromszázan, Szabadkán és környékén pedig kb. harmincan–harmincöten vetnek véget az életüknek évente. Mindannyian tudunk az elmúlt napokban, hetekben területünkön történt szomorú esetekről.

Mi derül ki a friss adatokból?

– Az látszik a legfrissebb adatokból, hogy az elmúlt évben a szokványos trend mutatkozik, ami talán meglepőnek tűnik, mert tekintettel a világjárványra, emelkedés volt valószínűsíthető. Tudni kell azonban a jelenség megnyilvánulási sajátosságairól: az önkezűség elkövetésének gyakorisága nem a krízishelyzetben, hanem annak lezajlása után növekszik. Krízishelyzetben a fennmaradási ösztön vezérel – miután azt túléltünk, felszínre törnek az átélt lelki traumatizálódással kapcsolatos érzések, lesz energiánk és időnk felmérni, milyen veszélyeknek voltunk kitéve, milyen jövőkép rajzolható meg.

Melyek azok a tényezők – különös tekintettel a mostani járványos helyzetre –, amelyek hozzájárulnak az olyan pszichés állapot kialakulásához, amely végül az öngyilkossághoz vagy öngyilkossági kísérlethez vezet?

– Mindenekelőtt ki kell hangsúlyozni, hogy az önkárosítással, önmegsemmisítéssel kapcsolatos döntés mindig az egyén szintjén születik meg. Ehhez természetesen mind a személyiségben, mind a környezetben lejátszódó történések hozzájárulnak. A pandémia elleni védekező intézkedések a személyes szabadság korlátozását eredményezik (kijárási tilalom, a személyközi kommunikációt nehezítő maszkviselési kötelezettség, intézmények látogatási korlátozásai stb.), a folyamatosan fokozott szorongás, félelem, megrövidítettség, intenzív indulatokkal töltődöttség állapotát tartják fenn. Az interperszonális kommunikáció minden szintjét az ingerlékenység, a csökkent tolerancia, az elidegenedés színezi át. A társadalmi környezet a személyes jóllétünk egyik alapvető meghatározója.

Vannak-e előjelei, ha valaki öngyilkosságra készül?

– Minden öngyilkosságot vagy komolyabb kísérletet nagyjából azonos lélektani jegyek előznek meg: az öngyilkosság előtti lelki állapot. A kezdeti fázisban a személyiség érdeklődése és motivációi a külvilág felé alig észrevehetően csökkennek. Gondolkodása merevebbé válik, mindennapi munkáját egyre nehezebben végzi el. Érzelmi élete beszűkül, elvész belőle az életöröm, az örömre való készség. Korábbi szorongáselhárító mechanizmusai beszűkülnek, az agresszív indulatokat befelé fordító mechanizmusok kerülnek túlsúlyba. Eddigi emberi kapcsolatait magában leértékeli, fokozatosan teljesen izolálódik. Személyes értékrendszere is beszűkül, a dolgok, amelyek iránt eddig vonzódott, már nem keltik fel az érdeklődését. Logikai gondolkodása deformálódik, egyre kevesebb megoldási lehetőséget lát, mindjobban a „kapituláció” felé sodródik. Indulati-érzelmi életét teljes egészében a depresszió hatja át, élethorizontja teljesen beszűkül, és innen már nincs hova: nem marad más hátra, csak az önmegsemmisítés.

Az öngyilkosság előtt mit tesznek az emberek?

– A beszűkülés ellenére csaknem minden öngyilkos tesz egy utolsó kísérletet arra, hogy az őt halálba kergető problémát rendezze, hogy főbb emberi kapcsolatai közül valakit mozgósítson a segítségért. Ez legtöbbször úgy zajlik le, hogy az öngyilkosságra készülő ember valakit rendszerint értesít a szándékáról, és közlésében az a vágy rejlik, hogy az illető próbálja őt visszatartani, próbálja megmenteni a végzetes lépéstől. Többnyire az a személy kap ilyen információt, aki a legfontosabb kapcsolati partner, gyakran az, akinek az eltávolodása, elutasító magatartása az öngyilkosság aktuális oka.

Szavak, amiket nem szabad kimondani

Ha felismerjük, hogy családtagunk, barátunk, munkatársunk olyan pszichés problémával küzd, amellyel önmagának vagy környezetének árthat, hogyan tudunk neki időben segíteni?

– A jelenség felismerhető. Minden öngyilkosságban benne van valamilyen konfliktus és meghiúsulás, mindegyikben negatív az önértékelés, jelen van a reménytelenség érzése. Az önértékelés akkor sérül túlzottan, ha a személyiségben nem reális igény él önmagával kapcsolatban, és ha az önértékelést nem védik megfelelő emberi kapcsolatok. A szeretetteljes, közelséget adni tudó emberi kapcsolatok erősítik az önértékelést, hiszen az ember átéli, hogy vele törődnek, őt szeretik, őt mások értékelik, akkor tehát ő önmagát is értékesnek tarthatja.

Esetleg melyik az a jó szándékú próbálkozás a segítségnyújtásra, amelyet inkább nem kell megtenni, mert csak nagyobb bajt okozunk?

– Az öngyilkosság-veszélyes embernek valamit adni kell. Fokozott törődést, érett és őszinte odafordulást, megbecsülést, megértést, néhány jó szóban, gesztusban biztatást kell neki adni. Az öngyilkossággal küszködő ember számára ez nagy dolog, egy pillanatra kimozdíthatja a beszűkültségéből, ebben megkapaszkodhat, erre kapcsolati készség kinyilvánításával válaszolhat. Fontos hangsúlyozni, hogy segítőként ilyenkor nem szavakkal, hanem őszinte emberi gesztusokkal kell érintkezni. A szavak ilyenkor szinte mindig ártanak. Ne mondjunk ilyeneket, hogy: „ez nem is probléma” (mert most számára alapvetően ez a legeslegnagyobb probléma), „minden rendben van” (mert alapjában most az ő világában semmi sincs rendben), „mi lesz velünk, ha te meghalsz” (mert ilyenkor saját magát sem képes megtartani, nemhogy másokat). Arra kell törekedni, hogy az illető mondja el a problémáit minél természetesebben, minél több emócióval. A problémák emberi megbeszélése során felszabaduló indulatoknak és érzelmeknek katartikus szerepük van, oldják a beszűkülést, és a pszichés helyzetet kimozdítják a holtpontról. Ebben a beszélgetésben a segítőnek embertárssá kell válnia, aki megért, együttérez. Az őszinteség szabálya nagyon fontos, a segítőnek nem szabad adnia a „sokat tapasztaltat”. Nem szabad a problémák megoldását ígérni, mert ennek a segítő nem tud eleget tenni, és ez újabb csalódást jelent a másokban egyébként se hinni, se bízni nem tudó ember számára.

Ha valaki öngyilkosságot kísérelt meg, de életben maradt, akkor milyen megpróbáltatások várnak és milyen feladatok hárulnak a környezetére, elsősorban a családjára vagy a munkaadójára?

– Öngyilkossági kísérletet követően a legfontosabb első lépés a testi állapot stabilizálása. Bármilyen módon is történt a kísérlet, fontos, hogy orvosi ellátásban részesüljön az egyén. A testi és pszichés állapot orvosi felmérése a további kezelés alfája és ómegája. Amikor a testi állapot stabil, következik a pszichés állapot feltárása, a pszichológiai, pszichiátriai, pszichoterápiás feltárás és kezelés, az előbb már említett segítőelveket is betartva. Ez többnyire intézményes (kórházi) keretek között történik, ahol a diagnosztikus és terápiás eszközök széles skálája áll rendelkezésre. Fontos és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a ma még meglehetősen elterjedt elítélő, büntető attitűd, hozzáállás a családi és a munkahelyi környezet részéről ne váljon automatizmussá. Vezéreljen bennünket az az elv, hogy a lelki krízisben lévő embernek nem büntetésre, elutasításra, hanem segítségre, megtartásra van szüksége. A támogató miliőben érik meg benne a krízisből való kijutás megoldása.

Előnyös, ha a családtagok is szakemberhez fordulnak

Amikor bekövetkezik egy öngyilkosság vagy öngyilkossági kísérlet, mennyire fontos, hogy az elkövető közvetlen hozzátartozója – házastársa, gyermeke – is szakember segítségét kérje?

– Az egyéni trauma mindig közösségi trauma is. A szűkebb-tágabb társas kapcsolati rendszer egyes tagja meghatározza az egész rendszer működését – és mint fentebb utaltunk rá, ez fordítva is így van. Traumatizálódnak pszichésen a családtagok is – a szorongás, a veszítéstől való félelem, a tehetetlenségérzés, csalódottság, érzelmi-indulati kontrollhiány, a bűntudatérzéssel teliség stb. állapotával kell megküzdeniük. Az ezzel való megküzdéssel meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan viszonyuljanak a továbbiakban az öngyilkosságot megkísérelt családtaghoz, jó, ha szakemberrel konzultálnak. Ez lehetővé teszi, hogy rálássanak az esetleges szükséges változtatásokra önmagukkal és a krízisbe került családtagjukkal való magatartásukban.

Hogyan óvjuk meg mentális egészségünket és előzzük meg a bajt ezekben a mostani időkben?

– Az önmegsemmisítő viselkedés ellen hat, ha az öngyilkossággal, öngyilkossági kísérletekkel kapcsolatos helyzetfelmérés folyamatos, ha a krízishelyzetben levőkkel érintkezésbe kerülők érzékenyek az öngyilkossági késztetések felismerésében, érzékenyek a segélykérés vételére és tudnak megfelelő időben és módon krízisoldóan, érzelmileg támogatóan hatni. Erre mindenkor, a jelenlegi – nyilván átmeneti – pandémiás időkben is képesek vagyunk. Mindannyian rendelkezünk saját személyiségvédekező mechanizmusrendszerrel, amely segít a túlélési stratégiák kialakításában, amikor arra szükség van. Mert képesek vagyunk túlélni.

Prim. dr. Sági Zoltán: Mindannyian rendelkezünk saját személyiségvédekező mechanizmusrendszerrel, amely segít a túlélési stratégiák kialakításában