Amikor Szerbiában április 3-ára kiírták a parlamenti, elnök- és néhány helyen az önkormányzati választásokat, senki sem gondolta volna, hogy a belpolitikai témák ennyire háttérbe szorulnak, főleg ennek okára nem gondolt senki. Hogy az Ukrajnában dúló háború hatására hogyan vált minden más másodlagos politikai kérdéssé, valamint hogy erre a helyzetre hogyan reagált, illetve hogyan kellett volna reagálnia a szerbiai ellenzéknek arról a választási kampány utolsó napjaiban Dejan Ilić írt a Peščanik véleményportálon.

– A kampány eleje és mindaz, ami a szorosan a választások kiírása előtt történt jó eséllyel kecsegtette az ellenzéket. A rezsimnek nem volt válasza a környezetvédelmi tüntetésekre, meghőkölt, és nyilvánvaló, hogy hazudott, ami még nagyobb teret adott az ellenzéknek, hogy kevésbé erős vagy erősebb üzeneteket is küldjön. Az ellenzéken belül jó volt az eloszlás, középen és a középtől balra és jobbra is volt ellenzéki jelenlét, a hatalom elleni sikeres kampányt viszont az ellenzék helyett polgári csoportok vezették. Ez a politikai feladatok megfelelő elosztása volt. Annyira jó volt, hogy a rezsim meglévő forrásaival (vissza)élve sem tudott hatékonyan válaszolni erre.

Az ellenzéknek szánt egyik legnagyobb kritikára, amiért 2022-ben belegyezett abban, hogy részt vegyen a választásokon, holott a választási feltételek nem jobbak, mint 2020-ban voltak, 2022 januárjában azzal lehetett válaszolni, hogy a körülmények jelentős mértékben változtak, az ellenzékre nézve pozitív értelemben. Ezért a hatalomnál lévő (állami) források adta előny már nem volt annyira mérvadó. Mindaddig, amíg Putyin – vagy Oroszország, ami most ugyanaz – meg nem támadta Ukrajnát. Szó szerint egy éjszaka alatt minden megváltozott. A megfelelő okok miatt minden más téma másodlagossá vált, többek között a környezetvédelem és főleg a jelenlegi hatalom kártékonyságának megtestesítőjével, a Rio Tintóval kötött megállapodás.

Az ellenzéknek pillanatnyilag hiányzik a jobboldali szárnya: az az Oroszország iránti álláspontja miatt szinte teljesen összeolvadt a hatalommal. A közép erős koalíciója (az Együtt a Győzelemértre gondolok) is jobbra tolódik (azokkal a kijelentéseikkel, hogy elvetik az Oroszországgal szembeni szankciókat). A baloldali kitartott (Moramo), de ahhoz nem volt elég erős, hogy megőrizze azt a választóvonalat, amely az Ukrajnában zajló háború kapcsán elhatárolta volna az ellenzéket a hatalomtól. Másfelől az összes (állami) forrás a hatalom oldalára billentette a mérleg nyelvét – itt elég csak a választási kampányban az élelmiszertartalékokról szóló történetekkel való visszaélést említeni. Akkor hogyan is fest a rezsim és az ellenzék a vasárnapi választások előtt?

A válasz előtt két dolog zárójelesen. Az első az, hogy a rezsim akkora károkat okoz, hogy a leváltása szó szerint túlélés kérdése – az életünk megóvása (amit a Rio Tinto esete tökéletesen lefest). Ebből a szempontból a körülmények, erőviszonyok, források… mindez lényegtelen kell, hogy legyen, mert egyszerűen mindenek ellenére a rezsim ellen kell szavazni. De, ez így volt korábban is, és ennek ellenére 2012-től kezdve több alkalommal is a többség (az ellopott szavazatokkal is) a rezsim mellett szavazott. Ezért fontosak még mindig a források, erőviszonyok, körülmények és – a kampányok. A második pedig, hogy a jelenlegi rezsim eltakarítása csak az első lépés: egy halom probléma marad utánuk, amit meg kell majd oldani, és egyáltalán nem mindegy, ki oldja meg azt. Ezért is fontosak az ellenzék főszereplői és kampányuk. De az elején azt még jó lenne nem erőltetni. Azt itt nem fogják értékelni.

1) Minden jel arra utal, hogy a választások kiírása előtt és annak idején már biztos szavazókra az ukrajnai háború nem hatott akkora mértékben, hogy ők most másra szavazzanak vagy elálljanak a szavazástól. Ezért valószínűleg a választások kiírása előtti közvéleménykutatások eredményeire lehet leginkább hagyatkozni, ha a vasárnapi eredményekről spekulálunk. Az ellenzék számára ez jó és rossz hír is. Jó, mert a dolgok állása szerint nem veszítenek további szavazókat. A rossz hír – úgy tűnik, azok a szavazatok nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy győzzenek a parlamenti és az elnökválasztáson. Ezért harcoltak a kampányban azokért a potenciálisan ellenzéki szavazókért, akik elállnak a szavazástól.

2) Ha nem lett volna háború Ukrajnában, az ellenzék a 2021 végi tüntetéshullámot meglovagolva jó kampányt folytatott volna le, ehhez nem fér kétség. (Az Együtt a Győzelemért ennek a bizonyítéka.) De háború lett, Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ez lett a vezető hír. Ha a sikeres választási kampány lett volna a cél, akkor azt úgy kellett volna lefolytatni, hogy magába foglalja ezt a témát is. Úgy tűnik, az ellenzék arra nem volt felkészülve. Bármennyire is sikerült neki szinte az összes egyéb témában jól megrajzolnia a határvonalat saját maga és a hatalom között, és erre építette az üzenetei, e domináns téma kapcsán nem tette meg ezt. Ezt a témát meg is kerülhette volna, de akkor jelentéktelennek, vagyis olyannak tűnt volna, mint aki nem képes komoly és aktuális témákkal megbirkózni. Ezt a csapdát kikerülték, de csak azért, hogy beleessenek egy másikba – az ellenzék Ukrajnáról nem tudott mondani semmi olyat, ami jelentősen eltért volna a rezsim mondanivalójától. Egy jól definiált határvonal és az mentén megfogalmazott üzenet nélkül azok a szavazók, akik nem igazán akarnak elmenni szavazni könnyen abba a hitbe eshetnek, hogy a választások különben sem oldanak meg semmit, mert a jelentős dolgokban nincs különbség. Ez egy téves megállapítás, de épp azt a látszatot teremtették, hogy pontos így állnak a dolgok.

3) Az ellenzéknek jó oka volt arra, hogy igyekezzen megkerülni a kilencvenes évek sötét múltját. Egy olyan kampány, amelyet az ihlet, hogy a jelenlegi rezsim gyakorlatilag a kilencvenes évek rezsimjének felújított változata, lehet, hogy csak még jobban növelte volna a hatalom választási esélyeit. Ez a dolgok pillanatnyi állása Szerbiában. De az is nyilvánvaló, hogy Szerbiában a kilencvenes évek témájától nem lehet elmenekülni. Az Ukrajnában zajló háború minden súlyával visszarántott bennünket hozzá. Lehet, hogy ez tanúságos lehetne a következő választások esetére – ne várjátok meg a választási kampányokat, hogy megszólaljatok a kilencvenes évekről, mert akkor már késő lesz és – ami igaz is – kontraproduktív.

4) Az ellenzéknek jobban kellene követnie az úgynevezett nagyvilágban történő dolgokat, amelyek egyáltalán nincsenek olyan távol tőlünk, mint ahogyan azt az Ukrajnában zajló háború is mutatja. Az ukrajnai háború története egyszerű. Az egyik oldalon ott az agresszor állam – Oroszország. Másfelől a magát megvédeni igyekvő ország – Ukrajna. A rezsim egészen hasonló Oroszországban és Szerbiában. Minden rossz, ami elmondható – és amit az ellenzék el is mond – a szerbiai rezsimre, az érvényes az orosz rezsimre is. Ezért nem lehet ellenezni a rezsimet Szerbiában, időközben meg minimum semlegesnek lenni, ha nem is szurkolni az orosz rezsimnek. Az ukrajnai háború mentén pedig megoszlik a világ: egyfelől ott vannak a valóban demokratikus – és ahogyan ők saját magukat hívják – szabad államok. Másfelől Oroszország és – egyelőre – Kína. Nem lehet Szerbiában a rezsim ellen lenni a demokrácia és szabadság jegyében, Szerbián kívül meg Oroszország (és Kína) pártját fogni. A szerbiai rezsimek híresek a történelmi tévedéseikről (1989 és a mostani 2022). Az ellenzéknek azt kellene megmutatnia, hogy a rezsimnél jobban és távolabbra lát.

5) Eddig úgy néz ki, hogy Putyin az ukrajnai háború kapcsán rendesen elszámolta magát. Azt még nem tudjuk, hogyan ér majd véget a háború, de bizton állíthatjuk, hogy a katasztrófa, amelyet magában hordoz, Putyin rossz értékeléseinek eredménye. Már két évtizede van hatalmon komoly politikai konkurencia nélkül (fizikailag eltávolították azt), senkinek sem tartozik elszámolással és nincsenek körülötte olyan emberek, akik meg mernék mutatni neki, hogyan is állnak a dolgok valójában, ha egyáltalán kompetensek arra, hogy ezt felbecsüljék. Ha az ellenzéknek más hozzáállása lett volna az Ukrajnában zajló háborúhoz, azt mondhatta volna, hogy Vučićtyal az élen Szerbia könnyen, az orosz forgatókönyvet lemásolva egy eszetlen háborúba sodródhatna. Ezt az érvet túl könnyen elvetették, de szó szerint Szerbia túlélésére vonatkozik.

Reménykedjünk, hogy a választóknak több esze lesz vasárnap és az ellenzéket választják – írja jegyzetében Dejan Ilić.

A jegyzetet eredetiben ide kattintva olvashatják.

Ez a tavasz 2020-ra emlékeztet

A Danas napilap jegyzetíróját, Marko Vidojkovićot az idei tavasz több szempontból is a két évvel ezelőttire emlékezteti.

– A tavalyi nem ilyen volt, ugyanis márciusban és áprilisban az emberek tömegesen haltak meg azért, mert mások januárban és februárban síelni voltak, a vírus még őrülten tombolt, mi meg igyekeztünk nem elveszíteni a fejünket.

Tavaly ilyentájt ehhez még jöttek a vakcinák, így az időnket azzal múlattuk, hogy a szomszédokkal és a barátokkal veszekedtünk, ki a bolondabb, ők, mert nem oltatták be magukat vagy mi, akik igen.

Ez a tavasz viszont már másmilyen.

Ukrajnában háború tombol, amelyben szinte az egész világ részt vesz.

Még ha nem is teljesen, de olyan, mintha a vírus eltűnt volna.

Most az atombombáktól és az oroszok (nem)szakszerű bombázásától félünk, amikor az ukrán atomerőműveket lövik.

De hasonlít is, hogy a fene enné meg, 2020 tavaszára.

Kimész az erkélyre, az ég kék, a nap süt, a fák virágba borultak, a macskák harcolnak egymással, a vadgalambok fészket raknak, mi meg, mint valami utolsó, mocskos alakok hallgatunk az alkotmányellenes rendkívüli állapotban.

Az időseket megfosztják legalapvetőbb emberi jogaiktól, amikor teljesen megtiltják nekik a kijárást, a többieknek pedig délután öttől van kijárási tilalom.

Itt-ott egy-két maszkos öregasszony óvatosan végigtotyog az utcán.

Beülök az autóba, indulok élelmiszert venni.

Viszek magammal kesztyűt, maszkot és spray-t.

A bevásárlóközpontok előtt sorok, ezért az élelmiszert helyi kisboltokban veszem.

Nemsokára ott is sorok lesznek.

Körülöttünk minden burjánzik, mi meg dögledezünk, mint valami utolsó picsák, mert egy bűnöző így döntött.

Napvilágot lát egy felvétel, amin egy rendőr pofoz egy személyt azért, mert sötétedés után ki mert menni az utcára.

Ez meghal.

Amaz is meghal.

Annyira azért nem szörnyű, mint amilyen akkor lesz, amikor ugyanaz a hatalom hagyja majd, hogy azt tegyen velünk a vírus, amit akar, de akkor szörnyűnek tűnt.

Mindez egyben – a sorok, a fel s alá járkáló, öregasszonyokat és öregembereket hajkurászó rendőrautók, a gondtalan macskák és verebek, az öregek, akik a függöny mögül kukucskálnak a tavaszba, amelyet elvettek tőlük.

Életük egyik utolsó tavasza.

Milyen megaláztatás.

Mekkora szégyen.

Az erkélyre tett sétákra emlékszem leginkább.

Akkor volt kifejezetten jó, amikor ilyentájt előbukkant a nap.

Nagy odafigyeléssel néztem az üres utcát és a növényvilág viselkedését.

Az egyik fa szembetűnően késett a virágzással.

Néhány hét késéssel az is megkezdődött.

A borostyán a szemközti ház falán – milyen fantasztikus jelenség.

A muterral maszkban találkozunk, a lakása előtti folyosón, háromméteres távolságot tartva.

Ő nem egy szófogadatlan nyugdíjas, akkor megy bevásárolni, amikor annak ideje van – péntek hajnali négykor.

A vírusról még semmit sem lehet tudni biztosra, csak azt, hogy egy csomó olaszt megölt, lassan átmegy a spanyolokra, majd a világ többi részére.

A rákövetkező másfél évben a vírusról megtudtunk mindent elsőkézből, mert egy csomó ismerősünket, rokonunkat és barátunkat megölt.

Azon a tavaszon, 2020-ban saját magunkról is elsőkézből tudtunk meg mindent.

2022 tavaszán ez nagyon fájdalmasan fest. Állok az erkélyen és nézem azokat az idős asszonyokat, akik maszkot hordanak, és észvesztve forognak, amikor meghallják az autó zúgását.

Figyeljetek oda, kire szavaztok vasárnap – üzeni Marko Vidojković.

A jegyzetet eredetiben itt olvashatják.

(Fotó: Beta/Miloš Miškov/DS archív)