Tudom, hogy gyűlöletben tobzódó világunk nem csak mai jelenvalóság. Mindig is létezett, és mindig ilyen elviselhetetlen, lélekmérgező formában. Csak a világ kommunikációs rendszere nem volt ilyen, pillanatok alatt minden zegzugot betöltő, minek következtében a félelem felszínre hozta gonosz sokarcú gyűlölete egyszerre zúdul rá az egész emberiségre olyan istentagadó légkört teremtve, melyben minden emberi megnyilatkozás öntelt és önelégült kivagyiságba torkollik. Ez a kór sebesebben terjed, mint a dögvész, mindenkit megfertőz, aki az útjába kerül, s vasmarokkal tartva majdhogynem senkit sem enged el. Az emberben megbúvó gonoszt – senki sem tökéletes! – kísérteties gyorsasággal hozza felszínre, s ember legyen a talpán, aki képes visszaszorítani.

Jézus igazi ellenségei ma nem a más vallást követők, hanem a vagyonharácsolástól elvakított, álszent módon magukat a keresztény kultúra letéteményeseinek hirdetők. Ők azok, akik gyűlölettől habzó szájjal ma is Jézus megfeszítését követelnék, lévén, hogy tanítása a szeretetről, az alázatról, a megbocsátásról, a szolgálatról, a kereszt felvevéséről stb. épp olyan óriási fenyegetettséget jelent anyagi javaktól körülbástyázott, örökkévalónak hitt virtuális világukra, mint egykor jelentett veszélyt a főpapok, a vének, az írástudók megszokott életére. Akkor se, mint ahogyan most se, nem kedvesek az emberi fül számára a következő szavak: „hanem a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok… És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen” (Mk.10:43-44).

Húsvét ünnepe közeledvén, ismételten tanúságot szeretnék tenni Jézus szeretet Istenének meglétéről. Arról az Istenről beszélek, aki úgy szerette e világot, hogy egyszülött fiát adta áldozatul a szeretet egyedül üdvözítő hatalmának bizonyítására. 

Hiszem, tudom és vallom, hogy csak az ő kétezer évvel ezelőtti útmutatása vezetheti el a teremtményt a feltámadást jelentő örökkévalóságba. Csak az ő útmutatásának megszívlelése vezetheti ki az emberiséget a maga előidézte elistentelenített földi pokolból. Hiszen nagy igazsága van annak, hogy „Nincs semmi az emberen kívülvaló, a mi bemenvén ő belé megfertőztethetné őt; hanem amik belőle jőnek ki, azok fertőzik meg az embert” (Mk.7:15). 

A tökéletlenség fogságában vergődő ember megváltásának útjáról a többi között Máté evangéliumában is olvashatunk: „Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem… Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt… Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?” (Mt. 16:24-26).

Az évek során számomra egyértelművé vált az általam idézett útbaigazítások hatékonysága. Ha elbizonytalanodom, elég csak a Hegyi Beszédbe beleolvasni, hogy tetteim összegabalyított szálai helyre kerüljenek. Ma már azt is tudom, ez az írás – mint annyi sok más – nem készülhetett volna el Jézus szeretet Istenébe vetett hitem nélkül. Neki köszönhetően az életenergiát felőrlő gyűlölet érzése sem tart többé fogságban. Helyére a szánalom költözött mindazok irányába, akik az anyagmeghatározta világ törvényei szerint élnek.

Idősebb Pieter Bruegel: A hegyi beszéd, 1598