A kragujevaci Fiat gyár dolgozói szerdán autóbuszokkal utaznak Belgrádba, hogy útlezárásokkal tüntessenek, mivel a kormány egyetlen, a jövőbeni státuszukra vonatkozó kérésüket sem teljesítette.

A Fiat plastik gyárban működő Önálló Szakszervezet képviselője, Zoran Miljković közölte, hogy a munkások szerdán délelőtt 10 órakor gyülekeznek a kragujevaci községi közigazgatás épülete előtt, ahonnan autóbuszokkal, saját költségükön utaznak Belgrádba tüntetni.

Amennyiben a rendőrség feltartóztat bennünket és nem engedélyezi, hogy Belgrádba menjünk, akkor elfoglaljuk és blokád alá vesszük a gyárat, ahová senki sem fog tudni bemenni, sem onnan kijönni

– üzente Miljković.

A szakszervezeti illetékes elmondta, hogy az autógyári munkások csalódottak, amiért Ana Brnabić kormányfő „mindannyiukat becsapta” és mindvégig „süket-telefont játszott velük”.

A kormánnyal folytatott tárgyalások során a Fiat dolgozói négy követeléssel álltak elő. Egyrészt a felkínáltnál jóval magasabb összegű végkielégítést kérnek, másrészt azt, hogy a veszélyeztetett kategóriába tartozó dolgozókat vegyék ki a szociális programból.

A harmadik kérés, hogy 50 kilométeres körzeten belül az illetékesek találjanak másik munkahelyet a munkaerő-felesleggé nyilvánított dolgozók számára, a negyedik pedig az, hogy az elektromos autók gyártásának 2024-es kezdetéig biztosítsanak minimális fizetést azoknak a dolgozóknak, akik az átmeneti időszakban is a gyár alkalmazottai kívánnak maradni.

A dolgozók írásos garanciákat követelnek kéréseik teljesítésével kapcsolatosan.