Kihirdette a Magyar Összefogás listáját a Köztársasági Választási Bizottság kedden. A listavezető Fremond Árpád okleveles osztálytanító, a VMSZ alelnöke és köztársasági képviselője.

A magyar nemzeti tanácsi választások szavazólapján első helyen szerepel a Magyar Összefogás. Hogy lesz-e még lista, egyelőre nem tudni.

A Magyar Összefogás listát összesen 5032-en támogatták aláírásukkal. A listán mások mellett Kabók Erika és Gusztony András újságírók, Lajkó Szilvia agrármérnök, Tóth Ramóna magyar nyelv és irodalom szakos tanár, Lovas Ildikó író és Bonifárt Noémi közgazdász is szerepel.

A teljes listát már korábban közzétettük honlapunkon.

Íme, kik kerültek fel a VMSZ által összeállított Magyar Összefogás listára

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az aláírások átadását követően elmondta: a következő hetekben összegzik és elszámolnak az elmúlt évek teljesítményével, valamint ismertetni fogják a következő időszakra vonatkozó feladatokat, terveket.

Szerbiában november 13-án tartják a nemzeti tanácsi választásokat. A képviselők megbízatása 4 évre szól.