A szerb parlament keddi ülésén Ana Brnabić kormányfő beszélt az előző kabinet eredményeiről, elmondta, mi vár az új kormányra, és ismertette a kabinetjében helyet kapó miniszterek listáját.

A kormányfő által bemutatott expozé mintegy 70 oldalas. A bevezetőben Brnabić kiemelte, hogy az új kormányra olyan nagy és összetett kihívások várnak, amit két éve még elképzelni sem tudtak. Elmondta, hogy az energetika lesz számára a legfőbb szempont. Emellett beszélt a gazdasági növekedésről, az igazságszolgáltatás reformjáról és a szervezett bűnözés elleni harcról, példaként említve a Belivuk-klán letartóztatását. Az ukrajnai háborúval kapcsolatosan az energetikai válságot és az inflációt emelte ki, majd azt mondta, a „világ egy harmadik világháború felé sodródik”. Kiemelte, a mostani világban Szerbiának jól kell helyezkednie, meg kell tartania stabilitását, folytatnia kell a növekedést és a fejlődést, és mint mondta „legegyszerűbben fogalmazva az új kormánynak ez lesz az alapvető feladata”.

Az új kormányban 25 minisztérium lesz és 28 miniszter:

1. Ivica Dačić, a kormány első alelnöke, kül- és biztonságpolitikai miniszter
2. Siniša Mali, a kormány alelnöke, pénzügyminiszter
3. Miloš Vučević, a kormány alelnöke, védelmi miniszter
4. Maja Gojković, a kormány alelnöke, művelődési miniszter
5. Tomislav Momirović bel- és külkereskedelmi miniszter
6. Rade Basta gazdasági miniszter
7. Jelena Tanasković mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási miniszter
8. Irena Vujović környezetvédelmi miniszter
9. Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter
10. Dubravka Đedović Negre bányászati és energetikai miniszter
11. Maja Popović igazságügyi miniszter
12. Aleksandar Martinović államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter
13. Tomislav Žigmanov emberi jogi, kisebbségi és társadalmi párbeszédért felelős miniszter
14. Bratislav Gašić belügyminiszter
15. Tanja Miščević európai integrációs ügyekkel megbízott miniszter
16. Branko Ružić oktatási miniszter
17. Jelena Begović tudományügyi, innovációs és fejlesztési miniszter
18. Danica Grujičić egészségügyi miniszter
19. Nikola Selaković munka ügyi, foglalkoztatási, harcos és szociális kérdésekkel megbízott miniszter
20. Darija Kisić családtámogatási és népesedéspolitikai miniszter
21. Husein Memić idegenforgalmi és ifjúsági miniszter
22. Zoran Gajić sportért felelős miniszter
23. Milan Krkobabić falufejlesztési miniszter
24. Mihailo Jovanović távközlési és tájékoztatási miniszter
25. Marko Blagojević közberuházásokért felelős miniszter
26. Novica Tončev tárca nélküli miniszter
27. Đorđe Milićević tárca nélküli miniszter
28. Edin Đerlek tárca nélküli miniszter

Ana Brnabić bemutatta leendő kormányának tagjait (Fotó: Beta)