Stabil állapotban van az a szabadkai fiú, akinek eltávolították a lépét, miután a Sonja Marinković Általános Iskolában hétfőn több iskolatársa  fizikailag bántalmazta. Az iskola igazgatója, Pajica Bašić a Szerbiai RTV-nek elmondta, hogy az iskolában a hatóságokkal folytatott beszélgetésen a gyerekek Tik-Tok játékként mutatták be a történteket, ám a következményeket látva rájöttek, mit tettek. Az igazgató hozzátette: nevelési-oktatási és fegyelmi eljárást indítanak, melynek során kiderül, milyen intézkedésekkel sújtják a bántalmazásban résztvevő tanulókat.

Arra a kérdésre, hogy kizárhatják-e a tanulókat az iskolából, Bašić kijelentette, hogy a tanulókat az igazgató és a tanári kar megrovásban részesítheti, a magaviseleti jegyüket kettesre vagy egyesre lehet csökkenteni, illetve más iskolával egyetértésben akár át is lehet helyezni a tanulókat, ha ez tűnik a legjobb megoldásnak.

A sértett fiú apja elmondta, hogy az iskola nyitott a szülőkkel való beszélgetésre, és soha egyetlen szülőtől sem tagadták meg annak lehetőségét, hogy megbeszéljék, ha valamilyen probléma adódott.

,,A problémák szinte mindig osztályszinten megoldódtak és nem jöttek hozzám a szülők. A legutóbbi eset, amiről tudok, az ötödik osztályban történt, amikor eltörték egy gyerek szemüvegét, és ezt az esetet a szülőkkel együttműködve megoldottuk” – mutatott rá az igazgató.

A kortárs erőszak megoldásának mechanizmusairól szólva elmondta, hogy az iskola betartja az oktatási minisztérium által előírt protokollt, és az elmúlt nyolc-kilenc évben ez az első ilyen súlyos, azaz a hivatalos besorolás szerint harmadik szintű erőszakos cselekmény az iskolában, amit rendkívül komolyan kezelnek.

Illusztráció: Pixabay