Kanye West – hivatalos nevén: Ye – indulni szeretne a 2024-es amerikai elnökválasztáson, írja a 444.hu.

A rapsztár azt is elárulta, hogy Donald Trumpot kérné fel alelnökjelöltnek, akivel épp a napokban találkozott mar-a-lagói birtokán.

Trump szintén nemrég jelentette be, hogy újraindul az elnökségért, úgyhogy Kanye elmondása alapján zabosan fogadta az új kihívó felbukkanását.

Kanye 2020-ban is jelöltette magát, de túl későn jelentette be az indulását. Végül egyetlen nagygyűlést tartott, akkor sírva fakadt az abortusz témájánál. Végül 12 államban került fel a szavazólapra, és mindössze 70 ezer szavazatot gyűjtött.

Kanyénak az elmúlt hónapokban több emlékezetes botránya is volt, a párizsi Divathéten például „White Lives Matter” feliratú pólóban jelent meg, illetve antiszemita posztjai miatt kitiltották a Twitterről és az Instagramról/Facebookról. A Twitterre azóta visszatérhetett az új tulajdonosnak, Elon Musknak köszönhetően.