Több mint 15 ezer embernek veszett nyoma Ukrajnában a kilenc hónapja tartó orosz-ukrán háborúban – közölte Kijevben az Eltűnt Személyek Nemzetközi Bizottságának (ICMP) egyik vezetője az MTI szerint.

Matthew Holliday, az ICMP európai programigazgatója közölte: nem tudni, hány embert kényszerítettek áttelepülésre, tartanak fogságban Oroszországban, ahol életben vannak, de elszakadtak a családjuktól, illetve hány ember halt meg, és temették el hevenyészett sírokba.

A nyomozás Ukrajnában még a harcok megszűnte után is évekig fog tartani – mondta Holliday a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban. A 15 ezer óvatos becslés, ha figyelembe veszik, hogy csak Mariupol kikötővárosban a hatóságok szerint legalább 25 ezer ember halt meg vagy tűnt el.

A volt Jugoszlávia területén folyó háborúk idején az ICMP több mint 27 ezer embert talált meg egy adatbázisban tárolt DNS-minták és a hozzátartozók DNS-mintái összevetésével a 40 ezer eltűntnek nyilvánított személy közül. A szervezet Kijevben is megkezdte a DNS-minták gyűjtését.