Csütörtökön este ismét lövöldözés volt Horgoson, ahol valószínűleg két migránscsoport csapott össze. Az eset miatt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményt adott ki, amelyben több kérdést is felvetett.

„Hogyan kerülhetett sor arra, hogy egy szuverén országban, ahol az államfő állandóan dicsekszik a rendőrség és a katonaság felszereltségével és gyorsreagálási képességével, idegen ország állampolgárai felfegyverkezzenek, lövöldözzenek és erre a rendőrség csak órákkal később reagáljon? Hogyan történhet meg az, hogy a központi, tartományi, helyi hatalmi koalíció (SNS, SPS, VMSZ) éveken keresztül nem tesz semmit, holott már több jelzést is kaptak a helyi lakosoktól a tarthatatlan állapotokról, illetve a VMDK és más pártok is kész megoldásokat kínáltak a helyzet megnyugtató rendezésére? A VMDK véleménye szerint a tegnap esti események egyértelműen megmutatták, az eddig gyakorolt Vučić-Pásztor „migránspolitika” csúfosan megbukott – írják.

Közleményében a VMDK azt követeli, hogy azonnali hatállyal biztosítsanak megfelelő rendőrségi és katonasági jelenlétet Szerbia és Magyarország határmenti területén (a Zombor – Szabadka- Horgos-Martonos-Majdán-Rábé vonalon), számolják fel az embercsempész bandákat és az illegális fegyverkereskedelmet, az ott tanyázó migránsokat vigyék el dél-szerbiai befogadóközpontokba, kezdjék el alkalmazni a zárt migránsközpontok működtetését, az illegális migránsokat szállító taxisokat vonják ki a forgalomból, és nem utolsósorban biztosítsák Szerbia déli határait az utánpótlás megfékezésére, illetve kezdjék el az illegális migránsok visszatoloncolását a gyors és megfelelő bírósági eljárások lefolytatását követően.