Egy fordulatokkal teli mérkőzésen Szerbia labdarúgó-válogatottja 3:3-as döntetlent játszott Kamerunnal a Katarban zajló világbajnokság G csoportjának második fordulójában. Az afrikai együttes vezetett, utána Szerbia két perc alatt kétszer volt eredményes, majd Mitrović 3:1-es előnyhöz juttatta a szerbeket, azonban Kamerun a 64. és a 66. perc között kétszer is betalált Vanja Milinković-Savić kapujába. Szerbia az utolsó fordulóban Svájc ellen lép pályára, míg Kamerun Brazíliával találkozik.

Az első percben Aleksandar Mitrović ijesztett rá a szerb szurkolókra, miután egy légipárharc során rosszul ért földet, és a lábát fájlalta, de miután lebicegett a pályáról, az oldalvonal mellett állva jelezte, kész folytatni a meccset, és már futott is vissza a pályára. A 11. percben ismét ő került a középpontba, miután a Dušan Tadićtyal történő kényszerítő után elfektetett egy védőt, majd ballal a jobb kapufát találta telibe. Eközben a lelátóról szólt a Kosovo je srce Srbije… A 18. percben Tadić tartott bent egy labdát, s a kameruni védelem ide-oda rugdosta a labdát, amely végül Mitrović elé került, a Fulham csatára azonban tizenegy méterről kihagyta a kihagyhatatlant, s a jobb kapufa mellé bombázott. Aztán a 19. percben Kamerun is jelezte, hogy a pályán van, méghozzá Pierre Kunde révén, aki elfutott a jobb szélen és két pattanás után irtózatos erővel vette célba a rövid felső sarkot, ám Vanja Milinković-Savić szögeltre ütötte a labdát. A találkozó első sárga lapját N`Koulou kapta, aki a 24. percben arcon ütötte Andrija Živkovićot, aki kicsit rá is játszott az esetre, de a lap jogos volt.

Öt perccel a sárga lap után a szerb védelem összehozott egy szögletet, amiből az afrikai válogatott megszerezte a vezetést: Choupo-Moting csúsztatta meg a beadás után a labdát, Castelletto pedig jókor érkezett és a szerb kapuba lőtt (0:1).

Sokáig úgy tűnt, hogy Szerbia hátrányban kénytelen majd a szünetre menni, azonban a bírói ráadás első percében Dušan Tadić végezhetett el egy szabadrúgás, s pontosan Strahinja Pavlović fejére rajzolta a labdát, aki egyenlített (1:1).

A kapott gól okozta sokktól még fel sem ébredtek a kameruniak, amikor két perccel később egy letámadás végén Sergej Milinković-Savić 17 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, és ezzel megfordította az állást (2:1).

A szerb nemzeti együttes ott folytatta a második játékrészt, ahol az elsőt abbahagyta: Tadić labdaszerzése után Szerbia egy remek akciót vezetett, eldugták a labdát a kameruniak elől, s a támadás végén Aleksandar Mitrović gurított a kapuba, s növelte Szerbia előnyét (3:1).

Ahogy az lenni szokott, a kétgólos előny tudatában Szerbia visszább vett az iramból, ami azonnal meg is bosszulta magát: a 64. percben Aboubakar indult a leshatárról, és a végén állóhelyzetből átemelte a szerb kapust, azonban a partjelző jelezte, hogy szerinte lesen volt az afrikai, de miután a VAR is visszanézte, a játékvezető megadta a gólt (3:2). Két perccel később a szerb védelem nem vette komolyan a kameruniak támadását, s az akció végén Choupo-Moting találata azt jelentette, hogy Kamerun egyenlített (3:3), s története során először lőtt három gólt egy világbajnoki mérkőzésen.

A 89. percben Mitrović kapott remek passzt Tadićtól, de a Fulham légiósa szemben állva a kapuval célt tévesztett, a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.

G csoport, 2. forduló:

Szerbia – Kamerun 3:3 (2:1)

Góllövő: Pavlović a 45+1., S. Milinković-Savić a 45+3., Mitrović az 53., illetve Castelletto a 29., Aboubakar a 64., Choupo-Mouting a 66.  percben.

Szerbia: V. Milinković-Savić, Milenković, Veljković (Babić, 78.), Pavlović (S. Mitrović, 56.), Kostić, Maksimović, Lukić, S. Milinković-Savić (Grujić, 78.), Živković (Radonjić, 78.), Tadić, Mitrović. Szövetségi kapitány: Dragan Stojković.

Kamerun: Epassy, Fai, Castelletto, N’oulou, Tolo, Kunde (Ounda, 67), Anguissa (Gouet, 81.), Hongla (Aboubakar, 55.), Mbeumo (N’Koudou, 81.), Toko Ekambi (Bassogog, 67.), Choupo-Moting. Szövetségi kapitány: Rigobert Song.

A csoport másik mérkőzésén Svájc és Brazília méri össze erejét 17 órától.

OrszágMGYDVGP
Brazília32013:16
Svájc32014:36
Kamerun31114:44
Szerbia30125:81

Az utolsó forduló párosítása (december 2., 20 óra): Szerbia–Svájc, Brazília–Kamerun.