Az óbecsei alapfokú bíróság másodjára hozott szégyenletes ítéletet a Demokrata Párt tagja, Vladimir Jovanović ellen, áll a párt sajtóhoz eljuttatott közleményében.

A közleményben rámutatnak, hogy a bíróság Jovanovićot ismét az a 17 bűnvádi feljelentés alapján ítélte el, amely szerint állítólag a városi közgyűlés hatalmi párthoz tartozó tagjaival kapcsolatosan írt sértő megjegyzéseket egy zárt Facebook csoportban.

Habár a bíróságon nem sikerült bizonyítani, hogy „szavazógépként viselkedtek azok a képviselők, akik a község elnökének megválasztására szavaztak” bejegyzés Jovanovićtól származik, és azt se, hogy ez a kommentár konkrétan kire vonatkozik, hiszen a szavazás titkos volt, így nem lehetett tudni, hogy ki hogyan szavazott, az óbecsei bíróság először februárban hozott elmarasztaló ítéletet.

Ezt követően a nagybecskereki felsőfokú bíróság gyakorlatilag a védelem minden, a fellebbezésben megfogalmazott állítását elfogadta, és elrendelte, hogy az alapfokú bíróság tárgyalja újra az ügyet. A megismételt tárgyalásra pénteken került sor, a bíró pedig nagyon rövid idő alatt, már az első tárgyaláson le is zárta az ügyet, hétfőn pedig megjelentette az újabb elmarasztaló ítéletet – írja a Demokrata Párt, majd közleményükben a kérdéseket sorolják:

Mindezek után azt kérdezzük az óbecsei alapfokú bíróságtól, hogy valóban az igazság alapján hozza meg ítéleteit, vagy a Szerb Haladó Párt utasításai szerint? Vajon ez a bíróság a jövőben is megalapozatlanul el fog ítélni mindenkit, aki a Szerb Haladó Párttól eltérően gondolkodik?

A Demokrata Párt azt írja, a továbbiakban támogatásáról biztosítja tagját, Jovanovićot, aki „valóságos kálvárián megy keresztül, és többmilliós kára keletkezett neki” ezért, mint írják, újra fellebbeznek a felsőfokú bírósághoz, és amennyiben szükséges a Strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz is.