Január elsejétől többet kell fizetni Szerbiában az autópálya-használatért. Az emelésről szóló kérelmet a szerb kormány hagyta jóvá – a hírt Zoran Drobnjak, a Szerbia Útjai (Putevi Srbije) közvállalat megbízott igazgatója közölte. Drobnjak a Kurirnak adott interjújában elmondta, hogy az autópályadíj kilenc százalékkal emelkedik január elsejétől, vagyis, ha eddig valaki ezer dinárt fizetett az autópálya-használatért, az a jövő év első napjától kezdve 1090 dinárt fizet majd. A Szabadka és Belgrád közötti autópályaszakaszért eddig 640 dinárt kellett fizetni, ez január elsejétől 697 dinárba kerül majd. A Topolya-Újvidék szakasz eddig 250 dinárba került, január elsejétől 273 dinárt kell majd fizetni.

Azok, akik ENC-készüléket használnak, vagyis az elektronikus útdíjfizető rendszert veszik igénybe, amennyiben 20 ezer és 50 ezer dinárt töltenek a készülékre, akkor négy százalékos kedvezményt kapnak, amennyiben 50 000 és 100 ezer dinár közötti összeggel töltik fel, abban az esetben hat, százezer dinár feletti feltöltés esetén pedig nyolc százalékos kedvezménnyel számolhatnak.