Csak 2021 folyamán több mint nyolcezer gyermeket bántalmaztak otthon. A családon belüli erőszak mértékére az Unicef hívta fel a figyelmet. Ez a misszó szerint az, hogy egyre többen jelentik a tanárok feletti erőszakos cselekedetek elkövetését, jó lépés annak irányába, hogy a probléma megoldódjon.

Közleményükben egyébként felhívják a figyelmet arra, hogy törvény tiltja a gyermekek fizikai bántalmazását, ennek ellenére a gyermekek 45 százalékát fizikailag is fenyítik otthon.

„Mint minden erőszakos cselekménynek, a kortárs erőszaknak is a gyökere otthonról ered. Az erőszakos fellépést a gyermek otthon és a környezetében tanulja. A családon belüli erőszak áldozatai közül 2021-ben 8.146 kiskorú volt”, írja az Unicef.

Felszólították és emlékeztették a kormányt arra, hogy stratégiát fogadott el az erőszak megakadályozására vonatkozóan, és kérték, hogy minél előbb alakuljon meg a munkacsoport, amely ezt a stratégiát alkalmazni is tudja.