Az ukrán parlament új törvényt fogadott el kedden a nemzeti kisebbségekről, hatályon kívül helyezve a korábbit – számolt be az Interfax-Ukrajina hírügynökség Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő tájékoztatása alapján.

A nemzeti kisebbségekről (közösségekről) szóló törvényjavaslatot 324 képviselő támogatta. Az elfogadásához legalább 226 szavazatra volt szükség. A törvény elfogadása az egyik feltétele annak, hogy Ukrajna megkezdhesse a tárgyalásokat az Európai Unióhoz való csatlakozásáról.

Az előterjesztés rögzíti a „nemzeti kisebbségek (közösségek)” fogalmát, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait és kötelezettségeit, képviselőinek jogait és azok érvényesítését szolgáló állami politika sajátosságait, valamint a központi végrehajtó szerv hatásköreit a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek védelme terén.

A törvény ötödik cikkelye garantálja Ukrajna állampolgárainak az alkotmányban meghatározott társadalmi, gazdasági, kulturális és nyelvi jogokat, illetve szabadságjogokat, tekintet nélkül arra, hogy milyen etnikai származásúak, nemzeti kisebbségekhez tartoznak, vagy sem – emelte ki az Interfax-Ukrajina.

A hírügynökség tájékoztatása szerint a törvény alapján a nemzeti kisebbséghez tartozó személyt megilleti az önazonossághoz, az egyesülési és békés gyülekezési szabadsághoz, a nézet-, a meggyőződés-, a gondolat-, a beszéd-, a lelkiismeret- és a vallásszabadsághoz való jog, valamint részt vehet a politikai, gazdasági és társadalmi életben. Joga van a nemzetiségi nyelvhasználatra, a közösség kulturális identitásának megőrzésére.

A magyar kormány és a kárpátaljai magyar kisebbség szervezetei – amelyek kifogásokat emeltek a 2018-ban elfogadott oktatási törvény nyelvi cikkelyével, valamint az ukrán, mint államnyelv működéséről szóló 2019-es jogszabállyal, közismertebb nevén a nyelvtörvénnyel szemben, mert a kisebbségek jogainak csorbítását látták bennük – évek óta sürgették Kijevet, hogy hozzon az ukrajnai kisebbségek védelmét szavatoló jogszabályt.

Az ukrán parlament (Fotó: Wikipédia)