A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezete (USPRS) bejelentette, hogy az oktatási intézményekben előforduló erőszak megelőzésével foglalkozó munkacsoport ülésén egy sor javaslatot terjesztettek elő a helyzet javítására, köztük azt, hogy az állam hivatalos személyi státuszt adjon a pedagógusoknak, és hogy vezessék be az egyes magaviselet miatti osztályismétlést – írja a Beta.

A szakszervezet javaslatai között szerepel, hogy önkormányzati vagy iskolai szinten olyan gyógypedagógusokat alkalmazzanak, akik további szakmai segítséget nyújtanának az erőszak és bántalmazás megelőzésében, és szükség esetén a szociális központtal, az egészségházakkal és a rendőrséggel együttműködésben avatkoznának be.

Amellett, hogy a javaslatok szerint be kellene vezetni az egyes magaviseletű diákok megbuktatását, ezentúl súlyos tanulói kötelezettségszegésnek tekintenék az órán való mobiltelefon-használatot, mivel egyre gyakrabban fordul elő, hogy a diákok jogosulatlanul felvesznek, lefényképeznek valamit óra közben. Ennek megfékezésére a szakszervezet a szülőkre kiróható pénzbírság emelését is javasolja.

Azt is követelik, hogy álljon rendelkezésre jobb szabálykönyv az erőszakra való reagálást, illetve a közérdekű munka jobb szabályozását illetően, az oktatásban dolgozók hivatali státuszának megadása mellett pedig azt is kérik, hogy változtassák meg az erőszak esetén alkalmazandó prevenciós eljárásokat.

Illusztráció: Pixabay