Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Oroszország belgrádi nagykövete, Alekszandar Bocan-Harcsenko utasítást kapott, hogy konkrét lépéseket tegyen Koszovó ügyében.

A szóvivő azt mondta, Moszkva most Belgrád válaszát várja.

– Ami a belgrádi nagykövetséget illeti, Oroszország szerbiai nagykövete szoros kapcsolatban áll a szerb államvezetéssel, és a központból utasításokat kapott, hogy konkrét lépéseket tegyen és támogassa a helyzet normalizálását, illetve javaslatokat tegyen a helyzet rendezésének módjára. Most Belgrád válaszát várjuk – idézi Zaharovát a Szputynik hírügynökség.

Mint ismeretes, a koszovói szerbek már hatodik napja barikádokkal tiltakoznak, amiért a hatóságok letartóztatták Dejan Pantić volt rendőrt. A koszovói rendőrség lezárta a jarinjei és brnjaki határátkelőket, ahol jelenleg sem járművel, sem gyalog nem lehet átjutni.

Marija Zaharova (Beta)