Hétfőn koradélután nem engedték be Koszovó területére Porfirije szerb pátriárkát, ezt követően találkozott kedden a Szerb Pravoszláv Egyház fejével Aleksandar Vučić államfő.

A találkozó után Vučić kijelentette: egy kompromisszum érdekében Szerbia tárgyalásokat folytat a nemzetközi közösség képviselőivel, de ezek a megbeszélések nehezek, mert a szerb oldal a nép érdekeit képviseli, amely okkal állított fel barikádokat.

A szerb államfő szerint ezeket a barikádokat hisztérikus módon szeretnék eltávolítani azok, akik számára az egyetlen megoldás a szerbek elüldözése Észak-Koszovóból.

„Mindannyian összetűzéseket szeretnétek, a szerbek legyilkolását, örülni fogtok a szerbek halálának, mert fontosabb számotokra az úgynevezett Koszovó területi integritásának a megerősítése, mint az, hogy hány szerb esik áldozatul” – mondta.  Vučić szerint ha ezt a válságot sikerül is megoldani, 15 nap múlva lesz egy újabb, mert az albánok és a nemzetközi közösség nagy része az egyedüli megoldást a szerbek elüldözésében látja.

Fotó: (Beta/Miloš Miškov)