Hiába repülhetünk a Soko (Sólyom) gyorsvonattal Újvidékre, ha a rossz állapotú sínek miatt Szerbia-szerte kisiklanak a veszélyes anyagokat szállító tehervonatok, és emberi életeket oltanak ki – jelentette ki Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) elnöke – írja a Nova.

Évek óta beszélünk a szerbiai vasút állapotáról. Sértésekkel és hazugságokkal válaszolnak nekünk. Évek óta mondogatjuk, jó, hogy korszerűsítik az újvidéki vasutat, de nem kell 200 km/h sebességű vasutat építeni. Mondtuk, hogy az egész projekt több mint egyharmadával olcsóbb lenne, ha a maximális sebesség 160 km/óra lenne a főváros és Újvidék között, a fennmaradó összeget pedig Szerbia-szerte az elavult vasutakra költhették volna” – mondta Đilas.

Hozzátette, máshol is fennáll a lehetősége annak, hogy a Pirot közelében történt balesethez hasonló baj történjen, mert egyes helyeken, még ha történt is felújítás, a vasút rossz minőségű, mivel az a korrupt vezetés miatt nem szakszerűen lett kivitelezve.

„Megtörtént. Zaječar közelében kisiklott egy foszforsavat szállító vonat. Évek óta figyelmeztetünk arra, hogy a Belgrád körüli vasutat nem szabad megszüntetni, és a belváros alatti alagutakon nem szabad veszélyes anyagokat szállítani. Tudják hogyan válaszoltak erre is” – közölte Đilas.

Az SSP elnöke szerint Szerbia ma Grčić 2019-es Szerb Villanygazdaságára hasonlít, ahol ugyebár egyértelmű volt, hogy teljes szétesés várható, és mint azóta tudjuk, az be is következett.

„Ennek ellenére Szerbiában semmi sem változik. Grčić, Momirović, Irena Vujović-félék bukkannak fel lépten-nyomon. Hamarosan rájön erre a többség, csak addigra már késő lesz” – zárta gondolatait Đilas.