Immár hat gyermek és egy felnőtt fertőződött meg Morbilli vírussal, azaz kanyaróval, közölte Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár.

– A legújabb információ szerint hat gyermek és egy felnőtt kapta el a fertőzést, de úgy vélem, ez még nem a végleges szám, vannak ugyanis minták, amelyeket a Torlak intézet még vizsgál – mondta az államtitkár és aláhúzta, reméli, hogy nem ismétlődik meg az, ami öt éve történt, hogy a szülők felelőtlensége miatt tizenöt halálesetet követelt a járvány.

– Biztos vagyok benne, hogy ez a szám növekedni fog. Hét hónapostól másfél éves gyermekekről van szó, akik nem kapták meg a védőoltást. A vakcina első adagját a gyermekek 75 százaléka kapta meg. Idén többen kaptak oltást, mint az elmúlt években. A vakcina a mumpsz és a rubeola ellen is véd – magyarázta Đerlek.

Az államtitkár közölte, hogy a gyógyszertárakban tapasztalt penicillinhiány január végéig megoldódik.

Kanyarójárvány fenyegeti Szerbiát