A kárpátaljai magyarok tisztességes állampolgárai Ukrajnának, több ezer kárpátaljai, köztük magyarok is fegyvert ragadtak és azért harcolnak, mert nem akarják, hogy az oroszok elérjék Kárpátalját és megöljék a hozzátartozóikat – írta az Ungvári Egyetem tanára és egyben az ukrán hadsereg katonája, Fegyir Sándor. „Mind emlékszünk a múlt századra, a málenkij robotra és az oroszok által koncentrációs táborokba hurcolt magyarokra” – tette hozzá.

Fegyir szerint Ukrajnában és Magyarországon is az orosz ügynökök azon dolgoznak, hogy egymásnak ugrasszák a kárpátaljai magyarokat és az ukránokat. Fegyir hálás azoknak a magyaroknak, akik segítik a harcukat, ellenben azoknak, akik „elárulták népüket és az oroszok szolgálatába álltak” azt üzeni, hogy maradjanak távol a konfliktustól.

A megszólalását Fegyir vélhetően reakciónak szánta Orbán Viktor szavaira, amelyek meglehetősen viharos fogadtatásra találtak Ukrajnában. A magyar kormányfő ugyanis Afganisztánhoz és a senki földjéhez hasonlította Ukrajnát, ami sokakat felháborított – írja a hvg.hu.

„A jó és az igaz győzni fog, az orosz gonoszság pedig elbukik” – zárta írását a kárpátaljai professzor.

Miniszobrot kapott a kárpátaljai magyar katona