Limburg hónap az a hónap a kalendáriumban, amikor a majmok szoktak nyiratkozni.

Amióta tudok magamról, mindig is rebellisnek számítottam. Soha nem szerettem a fő irányadó vonalhoz tartozni. A politikába való belépésem óta mindegy, hogy ellenzékben voltam, vagy a hatalomban végeztem volna a feladataimat, soha nem éreztem szükségét, hogy apologéta (benyaló) módon szolgáljam ki akár a hatalmi koalíciós partnereimet, de még az ellenzéki szerepben sem értettem sokszor egyet a többi társammal.

Rengeteg tüntetésen vettem részt szülővárosomban, Zentán, de Szabadkán és Belgrádban is. Nem hagytam ki egyetlen lehetőséget sem, hogy cikkeket írjak, vagy a Facebookon keményen bíráljam a korrupt zentai és szerbiai vezetőség tagjait. Ha kellett, az utcán is verbálisan szembe szálltam a levitézlett VMSZ, haladó párti, vagy épp szocialista hívekkel.

Tavaly december 11-ére hirdették meg a zentai hídlezárást. Az ok a szerbiai Gornje Nedeljice falu területén lévő lítium kiaknázása. Ez a beruházás teljesen tönkretette volna a földeket és a földfelszín alatti vizeket Szerbia nagy területén. Ahogy értesültem az ökológiai akcióról, másnap rögtön odasiettem a megadott időben. Úgy harmincan voltunk, és a hidat egy órára le is zártuk a forgalom elől. Legalább tíz civil ruhás rendőr volt a helyszínen.

Pár héttel később a címemre megérkezett a forgalmi rendőrség által kiküldött 5000 dináros bírság, közúti szabálysértés címén. A bírságot nem fizettem ki, inkább a szabálysértési bíróságra vittem az ügyet. Jogi végzettségem lévén ügyvédre nem volt szükségem.

Végül a pert egy év után megnyertem. A többi demonstráló társam nagy része is bizonyította az igazát, de néhányan nem akarták magukat kitenni a meghurcoltatásnak, és kifizették a büntetésüket.

Büszke voltam rá, hogy segíthettem egy ismeretlen szerbiai kis falu lakosainak. Ez a büszkeség addig tartott, amíg a választásokon az ominózus Gornje Nedeljice falu lakosainak – akik miatt mindezt megtettük – 90 százaléka a haladó pártra és a Rio Tintót támogató Aleksandar Vučić önkényuralkodóra szavazott!

Következmény

Ezennel nyilvánosan megígérem, hogy akkor fogok még egyszer tüntetni, vagy hidat lezárni, hogy segítsek favaknak, közösségeknek, amikor megjön a „Limburg hónap”.  Vagyis soha napján!

Mindezek ismeretében pedig nyugodtan kijelenthetem: nem csak a hatalom korrupt. A lakosság jó része is az. Egy kiló cukor, liszt, egy liter étolaj, és máris szavaznak – akárkire.

Ezzel bebizonyították, nem érdemlik meg, hogy az ember rájuk pazarolja idejét, idegeit és pénzét. De ha a tisztelt olvasó esetleg azt gondolja, hogy ez csak Gornje Nedeljice lakosaira érvényes, akkor ki kell ábrándítanom. Egész Szerbiában, Vajdaságban és Zentán is pontosan ugyanez a helyzet.

Ilyen erkölcsi tartású és gyenge akaratú népre nem vár fényes jövő.

Boris Zec