Az Európai Bizottság aggodalmát fejezte ki a Szerbiában az elmúlt hónapokban bevezetett különféle kereskedelmi korlátozások, köztük a tejre és a tejtermékekre kivetett adók miatt. Az Euronews nem hivatalos forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy az EU a kialakult helyzet rendezésére szólította fel Ana Brnabić miniszterelnököt.

A tájékoztatási eszköz szerint a levélben az intézkedések visszavonását kérik Ana Brnabićtól, s emellett azt is megemlítik, hogy Szerbia nem teljesítette a stabilizációs és társulási megállapodásból eredő kötelezettségeit, amikor nem konzultált az Európai Unióval az intézkedések bevezetése előtt, és nem nyújtott be kellő indoklást.

Mint ismeretes, a szerb kormány februárban hozott határozatot az illeték, azaz a tej literenkénti 15 dináros, a sajtok kilogrammonkénti 30 dináros importadójának bevezetéséről. Az indokás szerint erre azért volt szükség, hogy hogy megvédjék a szerbiai termelést a túlzott importtól.