Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter a Twitteren hamisnak nevezte az N1 portál azon hírét, amely arra emlékeztet, hogy a miniszter egy éve bejelentette, hogy Barič településen óvoda épül, ám az építkezés mindmáig nem vette kezdetét.

Tipikus az N1-re nézve, hogy álhíreket tesznek közzé. A bariči óvoda épüléséről sosem volt szó. Meglátogattam a települést, és beszéltem a polgárokkal, akik az óvoda állapotára panaszkodtak

– áll a miniszter Twitter oldalán. A szerbiai polgárok és az internet azonban nem felejtenek Egy Twitter felhasználó megosztott egy 2022. március 18-i linket, amelyen épp az óvoda építéséről számoltak be.

Olyan öreg vagy, és mégis hazudsz. Az internet mindenre emlékszik, arra is, amit 2022. március 18-án Baričban mondtál, hogy két év tervezés után végre elkezdik építeni az óvodát

– áll a közösségi oldalon, ahol számos felhasználó hazugnak nevezte a minisztert. Egyes kommentelők szerint az óvoda épülése csak választás előtti ígéret volt, mások pedig azzal szembesítették Vesićet, hogy ha nem gondolta komolyan az óvoda megépítését, akkor miért engedte hogy a média nyilvánosan hálálkodjon neki az új intézmény felépülésének lehetővé tételéért. Vesić miniszter ahelyett, hogy válaszolt volna az őt saját tettével szembesítő felhasználónak, letiltotta azt a Twitteren.

Ahhoz értenek, hogyan kell törölni és blokkolni azt, aki kifejti véleményét. Ő és a polgármester is letiltottak engem. Az önkormányzat elnöke még nem

– mondta az N1 portálnak M. R. obrenovaci kommentelő.