„Trump elnök, akit ma letartóztatnak, csatlakozik a történelem leghihetetlenebb személyiségeihez” – mondta a Right Side Broadcastingnak (Jobb Oldali Műsorszórás) adott autós interjújában Marjorie Taylor Green georgiai szélsőjobboldali képviselő, aki elutazott New Yorkba, hogy Trump mellett tüntessen, de a néhány száz helyi Trump-hívő nem ismerte fel, úgy kellett kimenteni a tömegből. Szerencsére még a helyszín felé autókázva feltört belőle néhány magas röptű mondolat, így megtudhattuk tőle, hogy – Nelson Mandelát letartóztatták, börtönben ült. Jézust! – döbbent rá a bibliai dimenziójú hasonlatra a szélsőséges szőke szóhányó. – Jézust is letartóztatta és meggyilkolta a római kormány. Egész sok személyiség volt a történelem során, akiket letartóztattak és üldöztek radikális, korrupt kormányok, és ez most megkezdődik itt, New York városában. El sem hiszem, hogy ez történik, de én mindig támogatni fogom, nem csinált semmi rosszat.”

Marjorie Taylor Greene georgiai képviselő autós interjúban hasonlította Trumpot a dél-afrikai szabadságharcos Nelson Mandelához, sőt egyenesen Jézushoz. (Twitter)

Marjorie Taylor Greene georgiai képviselő autós interjúban hasonlította Trumpot a dél-afrikai szabadságharcos Nelson Mandelához, sőt egyenesen Jézushoz. (Twitter)

Tájainkon szerencsére higgadtabb és megfontoltabb emberek vezetik (orránál fogva) a népet. Nem hasonlítják Trumpot Jézushoz, csak a Reményhez, akinek harcolnia kell, mert ha visszatér a washingtoni trónra, kitörik a béke. Ezért kell Őt támogatni:

„Folytasd a harcot, Elnök Úr! Veled vagyunk, @igaziDonald Trump”

Orbán megtámogatja a vádlott Trumpot (Twitter)

„Folytasd a harcot, Elnök Úr! Veled vagyunk, @valódiDonaldTrump” Orbán megtámogatja a vádlott Trumpot (Twitter)

Trump-párti szőkeség talpig vörösben (Marjorie Taylor Greene), Tucker Carlson a titokban Trump-gyűlölő hazug propagandista, valamint a Trump-háromság, Donald, ifj. Donald és Eric Trump (Fotó: Shutterstock)