Sokan nem tudják, hogy a kommunális szolgáltatások, a villanyáram, kábeltévé, mobil- és vezetékes telefonhasználat okán kézhez kapott számlák, amennyiben nem fizetjük ki, és nem is hajtják be rajtunk a tartozást, egy év után elévülnek.

Az elévülés attól a dátumtól számítva, hogy kézhez kaptuk a számlát, egy évvel később már érvényes, magyarázta Dejan Gavrilović, az Efektiva Egyesület képviselője a Kurirnak.

– A szemételszállítás, fűtés, parkolás, mind ide tartoznak. Az elévülés azonban csak akkor lép érvénybe, amennyiben az adott közvállalat, vagy szolgáltató ebben az időszakban nem indít eljárást az ügyfél ellen. Amennyiben ezt megteszi, akkor az a számla már nem évülhet el. Előfordulhat, hogy elindul az eljárás, de az érintett ügyfelet nem értesítik. Ezért kell minden esetben minden számlát, ha be van fizetve, ha nincs, őrizni, hogy hivatkozni tudjunk rá. Amennyiben ugyanis az ügyfelet nem értesítették és a tartozás elévült, a bíróság köteles semmissé nyilvánítani a követelést és a tartozást nem kell kifizetni.

Gavrilović azonban kiemeli, itt is óvatosnak kell lenni, hiszen előfordulhat, hogy a szolgáltató más módon próbálja majd megfizettetni a tartozást. Ezzel él a Szerbiai Villanygazdaság is, amely például, amennyiben valaki eladja a lakását, addig nem tudja átíratni a tulajdonos a villanyórát, amíg nem fizeti ki a tartozást. A Villanygazdaság ugyanis folyamatosan átkönyveli a tartozást, nem veszi figyelembe, hogy a tartozás mikori, csak a végösszeget követeli, ami tulajdonképpen mindig friss, hisz van új fogyasztás.