Az egészségügyi miniszter, Danica Grujičić kifejtette, hogy vannak szabad időpontok a szakorvosi rendelésen, valamint azt is elmondta, hogy a szaktárca figyelemmel kíséri a helyzetet a szakorvosi vizsgálatok ütemezésénél, és amennyiben problémák merülnének fel, akkor azokra reagálnak, és hívják az illetékes intézmény igazgatóját. Éppen ezért, mint mondta, vannak szabad időpontok.

Azt is hozzátette, hogy vannak olyan problémák, amelyek mintegy 50 éve fennállnak az egészségügyben, de megpróbálnak ezekből is néhány dolgot orvosolni. Mivel probléma van a kemoterápiáva, így épül majd egy új Onkológiai és Radiológiai Intézet is.

Vannak olyan egyedi esetek, amikor valóban nehéz a kivizsgálást beütemezni, és mindig lesznek olyanok, akik még ideális körülmények között is elégedetlenek

-tette hozzá a miniszter. Kifejtette, hogy a nagyobb központokban nagyjából egy hónap alatt minden elkészülhet, nincs fennakadás a vizsgálatok lebonyolításánál. A koronavírus járvány alatt létrehozott kórházak jövőjéről is beszélt a miniszter, mint mondta, a hónap végéig bezárják ezeket a kórházakat,ezt követően felmérik, hogy mely részek hogyan használhatóak a jövőben.