Feljelentette a költségvetési felügyelőségnél az újvidéki rendőrigazgatóságot a dr. Arčibald Rajs szakmai rendőregyesület. A szervezet azért tett feljelentést, mert alapos a gyanú, hogy a rendőrigazgatóság vezetősége nem megfelelően költötte az állam pénzét, ezzel pedig megkárosította a köztársasági költségvetést. A gyanú szerint mintegy 30 millió dinárral.

Az egyesület magyarázata szerint egyes rendőröknek ok nélkül megemelték a járandóságaikat. A fizetésemelést azzal magyarázták, hogy megnőtt a munka mennyisége, azonban ez nem igaz. Vannak, akik hónapok óta nagyobb fizetést kapnak, a dokumentumok, amelyek alapján fizették őket pedig már lejártak.

A Felsőügyészség egyébként már eljárást indított az újvidéki rendőrség korábbi vezetősége ellen, szintén az egyesület feljelentése nyomán. A vád abban az esetben is a pénzek nem rendeltetésszerű felhasználása.