Pénteken, 15 órától a következő péntekig az eurodízel 187 dinárba, míg a BMB 95-ös benzin 181 dinárba kerül majd. Ez azt is jelenti, hogy egy dinárral drágult a gázolaj és a benzin is.

A múlt héten a hatósági áras eurodízel ára 186, míg a BMB 95-ös benzin 180 dinár volt, azonban az előző hetekben folyamatosan enyhén emelkedett az üzemanyag ára.

Nem is olyan régen 220 dinárt adtunk egy liter gázolajért, most pedig ismét emelkedésnek indulhat az üzemanyag ára. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) bejelentette, hogy 2023 májusától mintegy napi 1,15 millió hordóra csökkentik az olajtermelést. Bonyolítja a helyzetet, hogy ez a döntés az októberi, már elfogadott termeléscsökkentés után született, ami felveti a világ olajpiacának jövőjét, és kihathat a szerbiai üzemanyagárak változására is.

Az elemzők becslései szerint ez a döntés a 100 dolláros szint felé tolhatja a kőolaj hordónkénti árát. Ma reggel 87 dollár volt egy hordó ára a londoni piacon, három dollárral több, mint az előző héten.